Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Gondolatok a Zichy-kastélyban

Trianon Múzeum VárpalotaTrianon Múzeum Várpalota a térképen

Érdekes 2025. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. május 5.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nos, ez egy kultikus hely, ide persze, hogy ellátogat az anyámfia. A Zichy kastély fent ül a dombon, fel is lehet sétálni, ha valaki jobb bőrben van, én inkább az autóm erejét használtam fel erre a célra, úgy is lehet, és nagy parkoló is van mellette. Érdekes, hogy valaki csak úgy megkapta ezt a pompás épületet, hogy megvalósítsa benne az álmát, a Trianon múzeumot. Sok időm nem volt bent, inkább a zárás előtti órában érkeztem, de hát szép ez az ország, más helyeken is jár az ember, most ide ennyi jutott. Már rögtön a kapuban szigorúan az orromra koppintottak, hogy itt nem szabad bent fényképezni, semmilyen formában, fotójegy sincs, egyszerűen nem lehet és kész. A megálmodó megtiltotta. És mindenfelé kamerák vannak, figyelnek ám piszkosul. Ha ez a szabály, hát ez a szabály, mit tegyünk ez van. Kár, mert elég látványos dolgokat is lehetett volna összehozni ebből, de nézze meg mindenki, a saját szemével győződjön meg. Egyébként nagy labirintus, órákig el lehetne bolyongani benne, rengeteg látnivaló van. Ez a Trianon meg hát... nemzetünk sebe, ebben vájkálunk körömmel 100 éve, legyen gennyes, nehogy begyógyuljon, és azóta is adjuk az ártatlant, hogy mi nem csináltunk semmi rosszat, a világ rossz és gonosz, és igazságtalanul bánt. De csak a magyarokat. Azokat aztán igen. Biztos írtak erről pszichiátriai könyveket is, érdekes tanulmány. Mert képtelenek vagyunk alkalmazkodni hozzá, hogy ez van. De milyen az ellenkező oldala? Milyen az alólunk felszabadult népek látószöge? Pár hete voltam Lettországban, Észtországban, csórók, ők sem voltak szabadok soha. Mindig a nyakukon ült egy-egy nagytomporú birodalom, idegen hatalom, svédek, oroszok, németek, stb. felváltva. Nincs történelmük, nincsenek királyaik, de túlélték, felszabadultak, micsoda őrületes élmény lehetett a Baltic Way, többmillió elnyomott megfogta egymás kezét 600 kilométer hosszan és együtt sírt és ünnepelt! Hát nem ünnepeltek a szlovákok is? Jogosan? Hát mindennek több oldala van, az biztos. Itt, a múzeumban, ez a mi oldalunk. Habitusunk szerint patakkönny és patakvér, emberi sikolyok szállnak a falakból, ütik-verik, szidják a magyart, mert magyarul mert szólalni... igen, biztos ilyen is volt. Kitelepítés,. áttelepítés, lakosságcsere,. meg ami ezzel jár. Eszement játszótér a történelem, vér és sikolyok sorozata. Puskaropogás. Persze, erről tudunk kell, látnunk kell, értenünk kell. Mindent szabad, csak elfelejteni, nem megérteni a tanulságot, na, azt nem szabad.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (11)
Trianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - Külső képTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - Külső képTrianon Múzeum Várpalota - EgyébTrianon Múzeum Várpalota - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Károlyi Kastély Hotel & Restaurant Fehérvárcsurgó - Kedvezményes szobaár reggelivel - nyugdíjasok részére
Károlyi Kastély Hotel & Restaurant Fehérvárcsurgó
58.218 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
CE Plaza Hotel Siófok - Pünkösdi hosszú hétvége Peter Srámekkel
CE Plaza Hotel Siófok
198.930 Ft / 2 fő / 3 éjtől teljes panzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Nyugdíjas ajánlat
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval