Búvárkodás a múlt vizében

Az annyira jó élmény volt, hogy le kell ötösöznöm, semmi kétség. Belopakodni egy kolostor rejtelmeibe, bepillantást nyerni abba, ami nem is annyira publikus, mindig a kiválasztottság érzetét adja, hogy szerencsés vagy, jókor voltál jó helyen, és a megfelelő emberrel hozott össze a sors. És ő nem más, mint - ahogy a vasvári múzeum esetébe is - Dr. Zágorhidi Czigány Balázs. Hálásan gondolok rá. Ez a hely, amit bejártunk, részben egy zarándokszállás, amit fel lehetne venni itt is a szállások közé, hiszen ennél patinásabb intézményt aligha találsz, a külső ismertetőben olvashatod, hogy ez Magyarország legrégebbi, ma is álló kolduló rendi kolostora. Na? Kell ennél patinásabb? Ez az egyetlen olyan rendház Magyarországon, ahol a szerzetesek a rend alapításától kezdve a 20. századig tevékenykedtek. Ok, fényképekkel bejárhatod ezt a részt, de csemege csak ezután jön, az ásatás éppen zajlik az épült más részeiben, például egy rendkívül szimpatikus fiatal régész srác éppen emberi csontokat túr ki egy amolyan tömegsírból, valami olyan dolog történt, hogy ezek a hajdani fickók békésen heverésztek valami sírokban az udvaron vagy kertben, aztán egy korábbi szándék kiásta őket, és összevissza bedobálta ide ebbe a verembe. Te meg régész, rakd össze, ha akarod vagy tudod! Na, és van ám itt más is, monumentális belső terem feltárása, a funkciói iránti kutatás, maradék freskórészletek a falakon, szóval, van itt mit látni, mesélni bőven. Na, de úgysem jutsz el idáig az olvasással...