Vértesboglári Kálvária Vértesboglár

században az Esterházy-család birtoka lett, akik bajorországi (Schwarzwald környékéről) katolikus vallású német telepesekkel népesítették be újra a falut, akik jellemzően mezőgazdasággal foglalkoztak. A közel 1300 lakosból a II. világháborúig csupán 10-12 család volt magyar, a többiek mind németek voltak. Ezért nem meglepő, hogy a kálvária is német nyelvű, valamint a kálváriaút tetején lévő temetőben is a régi sírok szinte kivétel nélkül német nyelbűek, gót betűsek. A község megpróbáltatásai a világháború borzalmaival nem értek véget, 1946-ban ugyanis 800 lakost, 84 németajkú családot telepítettek ki, a falunak kb. a 2/3-át. A kálvária története 1807-re nyúlik vissza, az első kálváriakeresztek ekkor még fából készültek. A jelenleg is látható vörös mészkőből készült kereszteket eredetileg 1890-ben állították, amely később a II. világháborúban és az azt követő években súlyosan leromlott, lényegében tönkrement. A régi kőfülkéket és az egész kálváriát 2007-ben restaurálták és újították fel. A kálvária 14 stációból és 3 kőkeresztből áll. A fülkékben szokásos módon a passió jeleneteit ábrázoló domborműveket helyeztek el. A kálváriaút egy szép, erdős dombon vezet fel, amelynek a tetején van az elített temető, amelynek éke a Szent Erzsébet temetőkápolna.