Átlagos
2016. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. május 7.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Legalább 7 alkalommal jártam már a szállodában. Szeretem a Dunakanyart, szeretem a tavaszi zsongást ebben a városkában, s ha tömegközlekedéssel érkezem, a megközelíthetősége is nagyon szerencsés.
Idén úgy alakult,hogy egyedül vendégeskedtem a szálláshelyen. Tudtam, hogy a szállás remek, a környezet szép, az étkezéssel kapcsolatban viszont az elmúlt években nagyon felemás tapasztalatokat szereztem. Volt, amikor egészen finomakat ettem, de az is előfordult már, hogy szinte semmi sem izlett. Nos, idén is ez a forgatókönyv jutott számomra osztályrészül.
Ami eleve feltűnt, hogy a tulajdonosok nagyon takarékoskodnak mindennel.Gyenge a wellness részleg, ahol óránként csak 6 ember élvezheti a pezsgőfürdőt. Ez ma már elégtelen.A pihenőszoba szinte teljesen leépült, a kaja számomra ehetetlen volt--pedig nem vagyok egy gurman--, a vendégkör is felhigult. Tetszett viszont a masszázs, amely a csomag része volt.
Nekem hiányzik, hogy nem lehet egy kis sportolási lehetőséggel megspékelni a napot, jó lenne egy billiárd, egy asztalitenisz- vagy egy csocsóasztal, ahol kellemesen el lehetne fáradni.
Sok wellness hotelt megjártam már. Voltak jobbak és rosszabbak is közöttük, de az elégtelen, ha csak a szoba kellemes, a wellness-részleg, a kaja és az egyéb kiegészítő programok viszont -finoman fogalmazva- hiányosak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Royal Club Hotel további értékelései
2026.03.11egyedül
Kiváló
![]()
Mind a wellness részleg, mind a klubszoba szolgáltatásaival nagyon elégedettek voltunk mindketten. Nekem nem az étkezés a legfontosabb egy szálláshelyen, de itt kimondottan finom, változatos volt minden étkezés, és érezhető volt, hogy minőségi alapanyagokkal dolgoznak. Összességében meg voltunk...
2026.03.06egyedül
Kiváló
![]()
A szálloda modern és elegáns, minden részlete gondos tervezést és jó funkcionalitást tükröz. A szoba kényelmes, tágas, jól felszerelt (kávé, tea bekészítve). A wellness nagyszerű, minden igényt kielégítő, az ételek finomak és sokféle ízlésnek megfelelnek. A személyzet kedves és figyelmes volt....
2026.03.05egyedül
Kiváló
![]()
Köszönünk mindent , tökéletes volt ez a pár nap ! Mindennel nagyon elégedett voltam ,a szenzációsan finom ételek , az összes dolgozó bályos , segítőkész hozzáállása emelte a nap fényét . Máskor is fogunk menni és már több barátomnak megemlítettem ezt a helyet ! Egy picit hátrány volt , hogy...
A Royal Club Hotel legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ár teljes előrefizetéssel
Két éjszakás ajánlat félpanzióval
Vissza nem térítendő ajánlat félpanzióval (1 éjtől)
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
Május 1. - teljes előrefizetéssel
Október 23. - teljes előrefizetéssel
Két ünnep között - teljes előrefizetéssel
Augusztus 20. - teljes előrefizetéssel
Karácsony - teljes előrefizetéssel
Húsvét - teljes előrefizetéssel
Szilveszter - teljes előrefizetéssel
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Kedvezményes ár teljes előrefizetéssel
Négy éjszakás ajánlat félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
83.120 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval