Kiváló 2018. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. január 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Hotel számunkra kíváló étkezés, jó medencék, jó szobák, kifejezetten segítőkész személyzet, tisztaság, stb. Inkább néhány kritikai meglátás, a javítás szándékával: Tudom, egy étteremben az igazi bevétel az italeladásból jön össze. De kellemetlen, hogy a kapható italok aránytalanul drágák és szinte "kötelezőek". Mintha a pincéreket köteleznék arra, hogy tukmálják ránk a megvásárolható italokat, és ha az ember csak csapvizet kér, akkor látható kelletlenséggel hoznak ki egy borospohárnyi vizet. Két nap után tüntelőleg meg sem kérdik többé, kérünk-e italt. És elmondásuk szerint tilos nekik egy korsónyi csapvizet kihozni. Ez azért is furcsa, mert egyébként a felszolgálók kiemelten kedvesek és segítőkészek. Hasonló megjegyzéssel éltek más párok is az étteremben. Ezt leszámítva a vacsora minősége, mennyisége kíváló. Gépészet: még lekapcsolva is a levegőszolgáltatás (vagy talán a viztisztító?) éjszaka hangos (103-as szoba) még zárt ablakok mellett is. Recepciós gyakornokok kedvesek, de több oktatás férne rájuk, hogyan kezeljék a speciális kérdéseket, kéréseket. Válaszolnak, de látszik rajtuk hogy a szabályzatnak akarnak megfelelni, nem az emberi és kezelhető kéréseknek, lehet ehhez joguk sincs.
Párommal voltunk itt két éjszakát és jól éreztük magunkat. Tetszett a wellness részleg, bár más 4 csillagos szállodában belefér az árba a szauna szeánsz. A reggeli finom volt és változatos, a vacsora is finom volt, de nem túl fantáziadús. A vacsoránál gyorsan hozták a rendelt italokat, bár a...
Nem találtunk egymás mellé fekhelyet a párommal a wellness részlegen, Másnap reggel nem tudtunk leülni reggelizni hosszú ideig, minden hely foglalt volt. Nem értettem, miért voltak foglalt helyek, és nem jött senki. Egyik este, pénteken nagyon finom volt a vacsora, másnap, szombaton nagy csalódás...
Kisgyerekes csakádoknak maximális kényelem, odafigyelés Medencék kellemes hőfokon üzemelnek, elegendő nyugágy a medencerészben. Szinte folyamatosan működő pezsgőfürdő, csobogó stb. Kicsit nagyobb figyelmet lehetne fordítani a szoba tisztaságára. ( Pl. kissé poros ágyvégek, abkakok, erkély)....