Templom, hová visszajár az ember

Hát itt lennék újra, a manó tudja, hányadszor, de mivel az ittjartamon mindennek nincs nyoma, hát el kellett jönnöm még egyszer. De amúgy ki bánja az ilyent? Úgy jársz ide, az ilyen helyekre, mintha hazamennél. A legtöbb ilyen kultikus hellyel úgy van, hogy először valószínűleg elhoznak ide mások. Talán osztálykirándulás, család, aztán majd jössz magadtól is, később meg te hozol el ide másokat. A reformátusok istene áldja meg azt a szőke égi küldöttet, aki valaha idevezetett, meg azt a vörös csodát is, akit viszont én hoztam el. Meg voltunk itt öregosztálykiránduláson is. Most meg a feleségemmel, talán nem is először. Tehát a templom még mindig ott áll, még mindig az a sajátos, többjáratú oszlopos eleje van, belül pedig a falakra rétegelt múlt, ami hol elbújik, hol megmutatkozik, de övezi ezt a belső kultikus jelentést. Bevallom, jobb itt egyedül, voltam itt akkor is, amikor a betört üveget láttuk, az ellopott Biblia korában, aztán, csodák csodája megkerült az ősmű, visszatért helyére, szóval van itt ez a tárgy, ez a könyv, ami több, mint önmaga. És most mindegy, hogy ki hisz benne meg ki nem, ez itt valami korszakos alaplefektetés, valami misztikusnak a megmagyarítása, valami különleges fordulat, hogy mit jelent ez itt nemzeti nyelven, sokszorosítva, terjesztve, megőrizve és van ebben valami tiszteletre méltó.