Jó
2013. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. április 15.Ajánlom a helyet másoknak is!
2013 májusában 5. házassági évfordulót ünnepelendő jártunk itt a férjemmel. Csodálatos helyen van a hotel, a tervező remek munkát végzett, ugyanis minden szoba a Balatonra néz, de ugyanígy a wellness helység és az étkező is, ez egészen fantasztikus, és aki szereti a Balatoni panorámát, annak mindenképpen látnia kell.
A személyzetben voltak apró csalódásaink, a gyertyafényes vacsoránk meghittségét romba döntötte, hogy a személyzet egy a lenti különteremben tartott esküvővel volt elfoglalva, sokat kellett várni az egyes fogások között, és a svédasztalos vacsorával jobban jól laktunk volna, az ételekhez szervírozott borok nem voltak rosszak, de mivel kevés volt az étel, akaratom ellenére "becsicsentettem" tőle (megjegyzem, előzetesen senki nem tájékoztatott minket az esküvőről sem a foglaláskor, sem az érkezéskor, sőt amikor kérdeztem érkezés után, hogy sokan vannak-e, azt válaszolták, hogy nem)...
A szobába elvileg a foglalás szerint bekészített pezsgő járt volna, de amikor megérkeztünk, nem volt ott, a recepción kellett szóvá tenni, és az nem volt szimpatikus, hogy azt felelték, hogy azért nincs ott, mert nem tudták, hogy mikor szeretnénk... (mondom, a foglalás szerint a szobába bekészítve kértük) Ezután a szobába bekészített pezsgő mellé rúzsfoltos (!) poharat kaptunk, ami felháborító, főleg hogy eleve késve kaptuk, és duplán oda kellett volna figyelni egy ilyen alap dologra. Nem volt kedvünk vitatkozni, a fogmosó pohárból ittunk aztán...
A wellness rész szép, bár a benti medence kissé hűvös, a teraszon van a jakuzzi, de ez csak akkor engedik használni, ha szép az idő, pedig ez nagyon élvezetes, nézni a Balatont és bugyogni. A szaunák kiválóak, de sok függ a használó közönség kultúrájától is.
Az utolsó napon reggeli után még szerettünk volna 1-2 órát wellnessezni, de erre 9-10 körül még nem voltak kész, mert tisztították a jakuzzit, és mondták, hogy 1-2 órát eltarthat... ez csalódás volt.
Vörösboros dézsás romantikus fürdőzést is választottunk, előre megadott időpontokból választhattunk, az élményen rontott, hogy elvileg gyertyafény lett volna, de a relatíve korai időpont miatt még nem volt sötét odakint, és a lefüggönyözés sem csinált sötétet.
Az már csak ráadás, hogy én valószínűleg a dézsában összeszedtem egy kis fertőzést, még gyógyszer is kellett rá, így ezt nem tudom jó szívvel ajánlani.
A hely festőien gyönyörű, a Festeticsek nem véletlenül szerethettek vele anno ebben a vidékbe, ebben a telekbe és volt itt egy varázslatos pincéjük.
A hibáktól függetlenül ajánlom, de remélem a tisztaság és a személyzet kedvessége javult azóta.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Zenit Hotel Balaton további értékelései
2026.02.20a párjával
Kiváló
![]()
Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A bejelentkezés gyorsan, gördülékenyen történt. Minden információt megkaptunk ami fontos volt számunkra. Makulátlan , tiszta , jól felszerelt, tágas szobát kaptunk, ahogy a leírásban volt. A szálloda dolgozói nagyon kedvesek voltak. Kellemes, minden...
2025.10.26a párjával
Kiváló
![]()
A hotel elhelyezkedése nagyon jó. Az ételek finomak és változatosak. Kényelem kiváló. Foglalásnál sajnos figyelmetlenek voltunk ,így a szobánkon csak egy tetőablak volt ami az udvarra nézett. Más szobákból és a teraszról csodálatos kilátás tárul a szem elé. Gyönyörű a balaroni panoráma....
2025.10.25a párjával
Kiváló
![]()
Tisztelt Hotel! A hotelhez érkezésünk kellemes csalódás volt e kis településhez képest. Nagyon megvoltunk elégedve mindennel. A szoba és többi helyiség nagyon modern és tiszta. A wellnes príma és kiemelném, hogy nagyon kedves és segítőkészek voltak...
A Zenit Hotel Balaton legnépszerűbb csomagjai
Húsvét
177.449 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
35.035 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
38.928 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Pünkösd
45.648 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Május 1.
54.543 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
109.650 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval