Tömegben étkezvén

Zalakaroson először a Bodahegyi útra akartunk menni enni, ott néztem ki magamnak valamit az ittjartamról. Kiderült, hogy egy kanyarban több étterem is van egymás mellett, de kivétel nélkül mind elhagyatva, zárva. Hát a településnek ez a része télen nem működik. Na, akkor irány valami központ-féle, ott is egymás hegyén-hátán éttermek, és a Tóth Gasztróról olvastam jókat, végül ide mentünk, bár a szomszédban több hely volt, itt meg alig. Nagyüzemen működött, minden mozgott és vihorászott éppen, amikor tele van egy étterem, ráadásul tipikusan családokkal, akkor van egy jellegzetes zaja az asztali röhögcsélésnek, egészen más zaj, mint az, ahol munkás hétköznapokon esznek az emberek. Kaptunk egy asztalt is egy kis emelt dobogón, a WC-be járat mellett, de nem volt rossz hely. Egyébként zsúfolt hely ez, azon kapod magad, hogy a tőled egy méterre ülő fazon arcát nézed, vagy ő a tiédet. Három pincér intézi a folyamatosan változó vendégek ügyeit, jönnek, mennek.. nejem paradicsomlevest kért, én májgombóc levest. Az övé nem volt jó, az enyém egész jó lett. Másodiknak pacalt kértem, és ez az ehető kategória, szóval szerintem a jobbikféle pacal, mint amiket vendéglőkben lehet kapni. Szolid minőség, de megbízható, jó ebéd. És szolid adagok is. Na most, ehhez képest... szóval aránytalanul soknak tartom a közel 20000 forintos számlát. Egy-két nappal korábban Zalabaksán egy kajahegyet hoztak ki nekünk, a fülünkön jött ki és a felét se tudtuk megenni, na, az 9000 forint volt. Itt meg egy pici leves meg egy pici pacal, ami általában az olcsóbb ételek zászlóvivője, szóval kisadag pacalt ettem 4650 forintért, plusz hozzá az almapaprika 1450, ez azért sok. A feleségem mozarellás csirkéje se volt egy szarvasbélszín, de 5700 forint volt az is. Egy ilyen tömegétkeztetőben, ahol sűrűn ülnek az arcok, a lépcső alján a koedukált egyszemélyes WC meg nem éppen a Waldorf Astoria. Na jó, biztos nem jártam még étteremben, tanulnom kell ezt is, mi mennyi meg mi hány.