Jó
2016. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. február 1.Ajánlom a helyet másoknak is!
A szálloda a településen belül nagyon jó helyen található. Akik nyáron érkeznek, azoknak a strandig csupán pár száz métert kell megtenniük. A település fő utcájáról gyorsan megközelíthető maga az épület, amely hangulatos, tehát nem egy nagy monstrumot kell elképzelni. Akik a családiasabb hangulatot keresik, azoknak ez a 46 szobás szálloda éppen megfelelő uticél lehet. A recepción kedvesen, előzékenyen fogadott bennünket a szőke hajú hölgy, és ezt követően is nagyon készséges volt, bármi kérdésünk is adódott. A szállodán belül lévő uszoda és jakuzzi még kisgyermekek számára is megfelelő méretű. Ezt tapasztalatból állítom, hiszen egy 4 és egy 7 éves sráccal utaztunk. Aki akar szaunázhat is. A konditeremig nem jutottunk el a két nap alatt, így arról nem tudok mit írni. A játékterem viszont kissé rideg, kopottas, szegényes, akárcsak a berendezései(egy billiárd asztal és egy darts-gép). A gyermekeknek van ugyan kialakítva egy kis játék-kuckó, ám úgy gondolom esetleg lehetne egy nagyobb méretűt létrehozni, a kor színvonalának megfelelő játékokkal, "dühöngővel", akadálypályával, stb. Ami viszont első osztályú volt, az az étkeztetés. Nagyon finomak voltak a svédasztalra kitett étkek. A vacsora és a reggeli választéka is bőséges volt, ráadásul mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Külön kiemelem a felszolgáló hölgyek kedvességét, amit a néha rakoncátlankodó gyermekeinkkel szemben is tanúsítottak. Összességében úgy gondolom, hogy ár-érték arányban megfelelő a hely, különösen úgy, hogy egy kedvezményes lehetőséget vettünk igénybe. Akinek nagy igényei vannak, annak persze nem ajánlanám, hiszen tudomásul kell venni egy *** -os szállásról van szó. De akinek nincsenek osztályon felüli igényei, és kedveli a meghittebb hangulatot, az nyugodtan utazzon oda akár kisgyermekkel is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Art Hotel további értékelései
2026.05.01a párjával
Kiváló
![]()
Sokadszorra voltunk nejemmel a hét elején. Négy nap, három éj, ez kellemes. Nem sok, nem kevés. Mindennel elégedett vagyok. Az ár is jó. A személyzet figyelmes, a tisztaság elvárásoknak megfelelő. A wellness is szuper, főleg hogy nem voltunk sokan. A felújítás sokat dobott a megjelenésen!...
2026.04.08a párjával
Kiváló
![]()
Már többször voltunk itt. A tavaszt és a feleségem születésnapját egy-egy Wellness hétvégével szoktuk köszönteni. Most is tökéletes volt, sőt az időjárás is kedvezett. A szálloda úgy jó ahogy van: tiszta, rendezett, átgondolt, a személyzet érti és szívesen végzi a munkáját, szolgáltatásaik...
2026.02.05a párjával
Kiváló
![]()
Tegnap jöttünk haza. Három éj, négy napot voltunk, nem először! Minden szempontból tökéletes! Visszatérünk hamarosan!
Az Art Hotel legnépszerűbb csomagjai
Wellness a Családnak (1 éjtől)
57.270 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
97.357 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
88.796 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval