Kiváló 2026. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2026. augusztus 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Már másodszor jártunk lányommal Zalakaroson a Hotel Freyában. Mivel elsőre nagyon jól éreztük magunkat, ezért esett a választásunk most is erre a szállodára. Összességében nagyon elégedettek voltunk most is, azt kaptuk, amire számítottunk. Külön kiemelném a személyzet kedvességét és segítőkészségét, bennük most sem csalódtunk. A szoba megfelelt az igényeinknek, a félpanziós ellátásban mindig találtunk a kedvünkre valót, és külön szeretjük, hogy a fürdőt egyszerűen meg lehet közelíteni a szállodából és van külön pihenőrész a Freya vendégeinek. Bár az ár igen borsos, figyelembe véve, hogy ebben a fürdőbelépő is benne van, érthető. Ami gondot okozott és talán érdemes lenne ez irányban fejleszteni, tekintve a magyarországi klíma előrelátható változását, az a szobai klíma. Nem egy mai darab és nem is igazán tudta a kívánt hőmérsékletet biztosítani, ezért örültünk, hogy pont nem a legnagyobb kánikulában utaztunk. Akkor biztosan nem tudtunk volna pihenni a melegtől. Vicces volt, hogy a vacsorához rendelhető italok között nem szerepel az almafröccs, de igyekeztek a kérésünket teljesíteni, így 6 alkalomból hatféleképpen kaptuk meg a kívánt italt, aminek az ára így fejenként 600-2000 forintig változott :) És ami tényleg csak egy kívánság (bár mástól is hallottuk reggelinél): finom a bundáskenyér, de igen jól esett volna hozzá egy kis tejföl!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Jó
Elhelyezkedés:Kiváló
Hunguest Hotel Freya további értékelései
2026.10.22egyedül
Jó
Mivel teltházas időszakban voltunk problémás volt különösen a vacsoránál a szabad asztal találás. Voltunk már olyan helyen, ahol - például ha 18-21- iga volt vacsora, akkor érkezéskor egyezettek velünk hogy 18 órakor, vagy 19:30-kor akarunk-e vacsorázni, ezzel koordinálták a helyeket. Talán itt...
Teljes családdal voltunk szülők , nagyszülők, unokák. A fürdőbe átjárás nagyon kényelmes főleg hogy többszöri. A szobákra ráferne a felújítás bar a tisztasággal nem volt probléma. Rendkívül tezszett a pici gyerekeknek este a disco sünivel. Nagyok biliardoztak, csocsoztak mindent kipróbáltak....
Moram pohvaliti prijazno in strokovno osebje,tako v restavraciji kot na recepciji. Tudi hrana je odlična.Glede bazena pogrešam razpored-urnik telovadbe v bazenu. Pričakujem ga na recepciji.Nisem bil pa zadoviljen z hrupom,ki je bil zaradi del v hotelu . Dva dni (od tereh) preko dneva je bil hrup...