Gyenge 2021. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2021. december 30.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Sok évvel ezelőtt voltunk itt, akkor a szobával voltunk elégedetlenek. Most olvastuk, hogy fel újították a szobákat és az ár is jó volt a többi szállodához képest, gondoltuk próbáljuk meg ismét. A szoba, néhány olcsó és igénytelen megoldásról eltekintve rendben volt, a tisztaság is ok. A wellness kiábrándító, a víz és a levegő hideg volt, a termál medencében a víz az első nap undirítóan üledékes volt, ezt jeleztük és másnaptól nem is üzemelt már, leeresztették és így is maradt ottartózkodásunk végéig. A reggeli a szokásos unalmas szálloda kaja, ez még el is ment volna de a vacsorák siralmasak voltak. Az olcsó alapanyagokból olcsó gagyi ételeket kreáltak, ha volt jobb fogás, azt meg minden kreativitás nélkül készítették el. A zöldségek sokszor állottak voltak, a fogások pedig ízetlenek. A személyzet nem volt túl kedves, (a recepción kevesebbnek), ha nem fogyasztották elég italt, rá is kérdezték minden alkalommal, hogy csak ennyi lesz? Itt jelezném, hogy a csak ennyi helyett a parancsol még esetleg valamit, helyénvalóbb lenne. Egyébként az ital árak is brutálisan voltak, egy ócska Sopronit 1100 Ft-ért csapoltak. Legközelebb inkább megyünk a megszokott szállodánkba, nem dőlünk be nekik.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:Átlagos
Hotel Karos Spa további értékelései
2026.02.26gyerekekkel
Szörnyű
Ilyen pocsék pihenésünk még nem volt,pedig már sok helyen voltunk. A wellness rész hideg és csak egy mini wellness medence amiben az emberek egymás hegyén-hátán próbáltak egy kicsit fürödni.A labdázást viszont engedték, nem törődve azzal,hogy másokat megdobnak. Ekkora szállodához magyon...
Minden átlagon felüli. A szoba kényelmes, tágas, a személyzet nagyon udvarias, és oda figyel a vendégek igényeire. A beltéri medence úszásra kiválóan alkalmas, a wellness több különféle medencével rendelkezik, így sok ember részére biztosít megfelelő teret. Az ételek ízletesek, különlegesek...
Nagyon jól telt a hosszú hétvégénk, bár napközben a környéket jártuk, akkor nem látogattuk a wellness részt, csak késő délután jutottunk a vízbe. Amire esetleg érdemes számítani, h nagyon sok volt a kisgyermekes, így természetesen a medencék is "hangosak". A legmelegebb medence viszont teljesen...