Budapesttől délkeletre, Áporka, Sári, Taksony, Peszéradacs és Kiskunlacháza közt fekvő település. Első említése 1321-ből való Budymatheusfelde formában (Bugyi Máté földje). Nevezetességei: Ürbőn szikes tavak, sajátos madárvilággal, Szégyenkő, Beleznay-kastély, Forster-kastély, római katolikus templom, Tájház.
Úton voltam, esteledett, jól jött volna egy kávé, itt találtam ezt a helyet, minden nehézség nélkül leálltam az út szélén és bementem. A hölgy a pultban kedves volt, üdítőt kértem, azt hiszem, feketeribizlist, meg még kávét is hozzá. Úgy nagy általánosságban ez egy falusi ivó, de nem kelt rossz...
Az itallap teljesen más a helyszínen, mint a cég honlapján, ami ugyancsak azt a fejetlenséget mutatja, mint maga a hely, ahol 6 ember szaladgál össze vissza a pultban, de egy jegeskávé elkészítése akkor is 10 perc, ha senki más nem várakozik kiszolgálásra. A jegeskávé ára ott 1450, kérdezi a kis...
Az Europeumban évek óta működő Hanami Sushi éttermet az egész családunk kedveli, többször ettünk már náluk. A szomszédos Corvin Palace (ex-Corvin Áruház) felújítását követően oda költöztek át egy még szebb, tágasabb helyre. E pozitív tapasztalatok alapján örömmel fedeztem fel, hogy a...