Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Borzasztó állapotok a mellékhelyiségben

Cafe Frei MiskolcCafe Frei Miskolc a térképen

Gyenge 2016. márciusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. március 15.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Cafe Frei láncot jól ismerem, a fővárosban és vidéken is több egységükben jártam már. A kávékínálat befogadhatatlanul széles, amelyet az ismeretterjesztő olvasmánynak is beillő színes kávélapból lehet kiválasztani. Így, immár több alkalom után az a szíves javaslatom lenne, hogy ne készítsék alapból ennyire édesre a kávék nagy részét, gondolok itt főleg a latte-capuccino típusú, tejes változatokra. Itt igencsak szembeszökő, hogy a kávéik borzasztóan túl vannak édesítve.
Bár kinn éppen az első tavaszi napfénynek és az enyhébb időjárásnak örülhettünk, a kávézóban a fűtés a maximumra volt tekerve (vagy ha csak berekedt a hőség, ki kellett volna szellőztetni), amely a galérián csak fokozódott, rövid ujjú pólóban is folyt a víz rólunk.
Nem egyértelmű, hogy a rendelést hol és hogyan kell leadni, vagy odajönnek az asztalhoz, szóval hogy mi a menete a dolgoknak. A pesti Frei kávézókban ugyanis több helyen a pultnál kell rendelni és a vendégeknek kell kivinniük a kávét, nincs felszolgálás. Nem mindenki törzsvendég, ezt érdemes figyelembe venni.
Az összesített gyenge minősítésem mégsem ezzel, hanem a mosdóbeli "állapotokkal" magyarázható. A női WC egyben a mozgássérült mosdó is. Borzalmas kosz, büdös, a szemetesből kifolyó használt papír, kéztörlő, undorító és gusztustalan, fúj! Az egész kávézólánc szégyene.
Nem tudom, igaz-e, de egy facebook-os hozzászólásban olvastam, miszerint nem alkalmaznak külön takarítókat, hanem a felszolgáló-pultos személyzetnek kell takarítaniuk az elmondásuk szerint 12-14 órás műszak után.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:Szörnyű
Fényképek (15)
Cafe Frei Miskolc - EgyébCafe Frei Miskolc - Külső képCafe Frei Miskolc - Külső képCafe Frei Miskolc - Külső képCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - Étlap/itallapCafe Frei Miskolc - Étlap/itallapCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - BelsőCafe Frei Miskolc - Mosdó

Cafe Frei további értékelései

2021.10.30barátokkal
Hétköznapi délelőtti hangulat Miskolcon..A kávézó két részből áll, egy ami önkiszolgáló rész a, másik rendeléses alapon történik. Mi az önkiszolgáló részt választottuk Egy alpesi csókolódét,, és egy párizsi tejeskávét- nagyon finom volt mind kettő. A kávé mellé most kimaradt a süteményt...
2018.08.05a párjával
Miskolcon tettünk egy kirándulást, úgy gondoltuk, hogy választunk egy különleges kávét. Hangulatos kávézó, udvarias kiszolgálás. Sikerült egy nagyon finom kávét választani, így kedvet kaptunk hozzá, hogy Pesten kipróbáljuk majd a Free kávézót. Egy negatívum, ami látszik is a pontozásomon, a...
2017.06.26barátokkal
Kiváló
Nagy kávés létemre ki kellett próbálnom a helyet, nem kellett messzire mennem a belváros közepén van. Már az is sokat elárul a helyről, hogy sokszor teltház van. Elől is van kiülős része, az szinte mindig fullos, bent is sokszor lát teltházat a betérő, hátul van a dohányzó teraszos rész. Sokszor...
Népszerű szállások a környéken
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.12-ig
Premier Hotel Miskolc
27.300 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
62.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval