Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 16 településen
Országjáró 266 városban
járt már
Felfedező 3367 helyen első értékelő
Népszerű író 2495 hasznos szavazat
Aktív tag 11 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 96436 feltöltött kép
Érdekes
2024. január 26.egyedül járt itt 45 Visszajáró utazó vagyok Vácott, de őszintén szólva eddig nem tudtam róla, hogy van vára is Vácnak, pontosabban már csak várrom, de azért mégsem nevezném hitványnak, hiszen történelmi szempontból igencsak érdekesnek mondható. Vác már Szent István királyunk idején jelentős kereskedőváros és egyházi központ volt, a vár pedig egy másik Árpád-házi királyunk, I.
Géza nevéhez köthető, akit itt temettek el 1077-ben. Vác kedvelt lakóhelye volt, itt hunyt el. A középkorban a Duna-felől Vác erős védelmet nyújtó várfallal volt körbevéve, a római limesek vonalán, az ún. külsővár mellett egy belsővár is kiépült. A vár 1684-ben semmisült meg. Lerombolását Abdurrahman budai pasa rendelte el, aki meg akarta akadályozni, hogy a császári seregek használni tudják a későbbiekben. A terv mondhatni túlságosan is jól sikerült, hiszen két év múlva végleg felszabadult Vác a török megszállás alól, az ország teljes területéről sikerült őket kiűzni, azonban az egykori Duna-parti várat soha többé nem építették vissza. A település déli részén, a Szent Kereszt Ferences templom körül láthatjuk a vár maradványait. A templomot Vártemplomnak és Barátok templomának is hívják a helyiek, amelyhez a part felől a Várlépcső vezet fel. I Géza király várfal tetején álló, Duna és az ég felé tekintő szobra különlegesen hatásos látnivaló (ld. fotók). Ha jól láttam, jelenleg is folynak ásatások vagy felújítások, mert a Várdomb egy része le van zárva. A templom előtti téren is munkálatok zajlanak, útfelújítás, inkább még csak kezdeti állapotban. Szóval jó nagy sár volt. I. Géza sírhelye sincs már meg és maradványait sem sikerült megtalálni, mivel a sírhelyéül szolgáló régi bazilikát teljesen, az alapokig visszabontották, és helyére építették fel a ferencesek a XVIII. században a ma is látható templomot.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2024. január 23., kollégákkal járt itt 55 Csapatépítő tréningen vettünk részt, melynek helyszínéül a Szent Adalbert Központ szolgált. Elhelyezkedése tökéletes, a város szívében található, a Bazilika dombja alatt, parkolója a Sötétkapunál végződik. A parkoló közvetlenül az épület előtt található, elegendő számú parkolóhellyel.
Az épület ad helyet a Hittudományi Főiskolának is, eredetileg is e célra épült a kispapok számára 1865-ben - akkoriban még 150-200 fő számára, szállással, tantermekkel, díszteremmel -, tervezője nem kisebb név, mint Hild József volt. Az épület és egyben a rendezvényközpont egyházi kezelésben áll. A felső szinten zarándokszállások is kialakításra kerültek. Nagyon szép belső kertje van, amelyet minden oldalról az épület övez. A személyzet udvarias, kedves, segítőkész volt. Érkezésünkkor a termünk nagyon hideg volt, talán ez volt az egyetlen negatívum, amit említhetek, hogy jobban esett volna, ha előre befűtik. Az erkélyről csodás panoráma nyílt a Dunára és a szlovákiai túlpartra, nemkülönben az egész városra. Sokféle rendezvényre alkalmas az épület, konferenciákra, esküvökre is, hiszen több termük is van. Egyébként nekem az volt az érzésem, hogy elég kihasználatlan összességében az épület, valószínűleg az idő nagy részében jórészt üresen állhat. Az alsó pinceszinten önkiszolgáló étterem működik kedvező árazással. Két vendégházzal rendelkeznek, melyek gyalogosan pár perc alatt megközelíthetőek. Árban is kedvező volt a helyszín bérlése.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. január 23., csoporttal járt itt 45 Azt nem állítanám, hogy a Cafe Frei kávélánc egységeire célzottan vadásznék, de ha utamba kerül valamerre, akkor jó eséllyel benézek. Így történt ez a Lurdy-házban is, ahová az ásványbörzére mentem, de ha már ott voltam, körbenéztem a vendéglátó egységek környékén is. A Cafe Frei itteni kávézója a felső szinten, a mozi előterében kapott helyet.
A nyitás után nem sokkal érkeztem, ha jól sejtem, első vendégként. Érkezésemmel nem hoztam lázba a kissé álmos, belassult alkalmazottat. Ezúttal a választásom a Maui Mandula Cappuccinora esett, amely az egzotikus kávék csoprotjában kapott helyet, és Hawaii legnagyobb városáról kapta a nevét. Alapja eszpresszó, amelybe sűrű mandula esszencia került, krémes mandulatejjel felfőzve. 850 Ft-ba került, korrekt árazás, nem a legolcsóbb, de nem is találtam drágának. Elég sok ülőhely van, de forgalmas, kissé zajos az elhelyezkedés, kicsit átjáróház jellegű. A fotelszékek viszont kényelmesek, kárpitosak, párnázottak, nem egy fapados hely. A kancsóban víz és kis poharak a pultra voltak készítve, innen a vendégek önkiszolgáló rendszerben szolgálhatják ki magukat. Éltem a lehetőséggel. A sütizés ezúttal itt elmaradt, pedig igazán finomak ezek a nemzet süteményei (900 Ft/ szelet), és mentes, kalória-csökkentett verziók is akadnak köztük.
5Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. január 23.gyerekekkel járt itt 45 Barátságos kávézó Zalakaros központjában, a Gyógyfürdő téren, a Buszpályaudvar felőli oldalon egy sarokházban. A belső tér kicsi, de van egy kis kiülős teraszuk is, ami jó kialakítású, mert nem ázik be, szélvédett, ugyanakkor a nap kellemesen idesüt, ha kell, egyébként meg árnyékos.
Mainstream italkínálat sörök terén a Dreher-csoport által fémjelezve (csak dobozos és üveges, csapolt sör nincs), Fornetti péksütemények, darabáras és dekára kimért sósak és édesek. Pizzás háromszög, pogácsa, kakaós csiga, nálunk ezek a kedvencek. A hűtőben néhány fősodratú sütemény: Fekete-erdő torta, Eszterházy torta, málnás túrótorta, Tiramisu szelet. Még fél kilós kenyeret, illetve zsemlét is lehet kapni, amely azon vendégek számára lehet érdekes, akik olyan szálláshelyen vannak, ahol nincs reggeli, illetve étkezés, viszont van konyha, étkező, mint például a mi esetünkben is. Hagyományos olasz stílusú Segafredo kávét főznek. November és április között zárva tartanak a téli idényben.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2024. január 23.gyerekekkel járt itt 45 Zalakarosi utazásunk idején a környéket is felfedeztük egy kicsit, így jutottunk el a szomszéd faluba, Garaboncra, amely sok látványossággal őszintén szólva nem szolgált. A helyi kisbolt és kocsma mellett a Főúton - ahol megálltunk üdítő és némi édesség beszerzés okán - láttuk meg a magában álló haranglábat, melyhez templom nem kapcsolódik.
A harangláb úgy néz ki ugyanis, mint egy templom épület nélküli templomtorony, a Magyarországon gyakori barokk stílusban sárga-fehér festéssel. A Harangláb mellett kőkereszt Szűz Mária világoskék ruhás szobrával, valamint az első világháborús helyi hősök emlékműve található. Erősen ront a látványon, hogy a villanyvezetékek összevissza tekeredve, csomózva lettek a haranglábhoz erősítve. A település szélén található a Hét vezér történelmi kalandpark, valamint szintén a közelben a Zalamerenyéhez tartozó Pálos Malom. Mindkettő megtekintését ajánlom.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. január 22., csoporttal járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Czimer az egyik legnépszerűbb vendéglátó egység a helyiek körében Biatorbágyon. Mondanám, hogy kortól és nemtől függetlenül, de e két tényező közül csak az első igaz. Férfiak minden korosztályból álltak a sorban, a hölgyek inkább kísérőikként, illetve a család számára bevásárló "beszerzőként" voltak jelen, legalábbis én így vettem le.
A hentes funkció keretében friss, nyers húsféléket árusítanak, főleg sertéshúst, hurka, kolbász, sonka, felvágottak mellett olyan helyi specialitások, mint a húskenyér, rakott sertésnyelv, zöldborsos sonka, a teljesség igénye nélkül. Kizárólag megbízható hazai termelőktől szerzik be a húsokat, hagyományos eljárásokat alkalmazva tölgyfával és fűrészporral füstölik a húsokat. A kisüzemi körülmények között elsősorban a magas minőségre helyezik a hangsúlyt. Ahogy a címben is jeleztem, az 1924-ben - immár 100 esztendeje - alapított Czimer Hús Kft. ennél még többet is nyújt, ugyanis egy jóféle, magyaros kifőzdét is üzemeltetnek. A heti menüben minden nap szerepel egy tartalmas, kiadós leves (1600-2000 Ft), valamilyen húsos főétel körettel (2100-2500 Ft), valamint főzelék, tészta vagy zöldséges étel. Közkedvelt, ismert, magyaros fogások, példaképpen: csülkös pacalpörkölt, töltött káposzta, rakott zöldbab, borsos marhatokány. Szép nagy, emberes adagokat adnak. Ezeken kívül rántott szelet (1100 Ft), rántott máj (800 Ft), grillezett többféle hamburger (2300-2500 Ft) is szerepel a kínálatban, amely a pult feletti táblán olvasható. A napi menü a honlapjukon is szerepel. Lehet helyben is enni kulturált, barátságos körülmények között, de a többség elvitelre vásárolt, mi is. Minden nagyon finom volt, az egész család elégedetten falatozott.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2024. január 22.egyedül járt itt 25Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A helyi albán pékség. Semmi különbséget nem tudtam felfedezni eközött és bármely más magyarországi albán pékség között. Vagyis mégis. . . szombaton délelőtt a kínálat erősen megcsappant, pedig ha jól láttam, vasárnap is nyitva tartanak. Mákos vagy gesztenyés péksüteményt szerettem volna vásárolni.
A gesztenyésen mondjuk meglepődtem volna, ha találok bármit, mert az albánoknál nem sűrűn szokott előfordulni, itt sem volt. Mákosból viszont szokott lenni mákos tekercs, pite és kifli. Sajnos itt egyikből sem volt. A mentőötlet almás pite sem volt, erre mondta is az eladó hölgy, hogy náluk nem is szokott lenni. Így csalódottan vettem egy kiflit. Számlát nem kaptam róla, de egy olcsó, 150 Ft-os tétel volt.
2Ételek / Italok
3Kiszolgálás
2Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. január 22., csoporttal járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Csodás-mesés kis hely Biatorbágyon, a főút mellett, a település Budapest felőli részén. A bisztró és kávézó egy múlt századi villában kapott helyet, melynek a kertje is igen hangulatos. A belső barátságos, családias, vintage hangulatú, nagyi nappalija utóérzet, de mindenfajta ódonság vagy avíttság nélkül.
Rendszeresen tartanak itt zárt körű eseményeket, szülinapi zsúrt (mint ottjártamkor), de kulturális programokat, például fotókiállítást is, adventi koszorú készítést, de akár még kisebb létszámú esküvői helyszínnek is alkalmas. Reggeli/brunch, illetve ebédidős étlapjuk 1-1 oldalon elfér. Reggelire kínálnak bundás kenyeret vagy bundás kalácsot, roppanós virslit, a brit reggelihez hasonlatos kiadós Kisvilla Reggelit, almás palacsintát, tojásételeket, salátákat, mártogatóst zöldségkrémmel (1890-3890 Ft között). Házias süteményekből mindig van 3-4 féle. Szép időben a kertben is lehet piknikezni, hűsölni a buja növények árnyékában. Meleg, barátságos, csupa-szív hely a Kisvilla, egyértelműen ajánlom.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. január 22.barátokkal járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az Ibolya Presszó azon kultikus helyek közé tartozik a Ferenciek terén, amelyet már évek óta besorolnak az ilyen-olyan toplisták közé. Pl. kedvenc budapesti retró presszók, fiatalságunk kedvenc sörözői, boomerek törzshelyei, és a külföldiek számára is úgy ajánlják, mint ahol biztosan magukba szippanthatják a letűnt kommunizmus-szocializmus leheletét.
A retró berendezésen túl az italkínálatban is megidézik az 1970-es - 80-as évek illúzióját: Traubisoda, Meggy Márka, Jaffa és a Bambi a mai napig kaphatóak. Közös nevező bennük a 0 gyümölcstartalom, helyette jelentékeny aroma, színezék és cukortartalom. Mindenkinek, aki szereti. Pár éve az Ibolya mellé, pontosabban kettővel mellé kinőtte magát az Ultraibolya is, ennek ellenére hétvégén, esténként mindkettő teltházzal üzemel. Van melegkonyhájuk, olyan klasszikus magyaros ételekkel, mint lecsó kolbásszal, paprikás krumpli, gulyásleves vagy a Somlói galuska (van más étel is, de az nem témába vágó). Az ételeket én drágának találtam, biztosan nem fizetnék egy adag paprikás krumpliért 3000 Ft-ot, de a külföldieknek inkább megéri, belefér. Legutóbb egyik esti túránk során nem sikerült szabad asztalt találni, de elvitelre kaptunk egy sétáló forralt bort, és kifejezetten kedves, barátságos volt a kiszolgálás. Nyáron teraszuk üzemel, remek kilátással a Ferenciek téri templomra, ráadásul előnyös, hogy mellette az utca forgalomcsökkentett, csak BKV buszok és engedéllyel rendelkező autók járnak el a terasz előtt. Előnyös még a hosszú nyitva tartás, minden nap éjjel 1 óráig, hétvégén 2-3-ig forgalom szerint.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2024. január 21. járt itt 35 Kínai házaspár által családi vállalkozásban üzemeltett ramen bisztró a Nyugati tér közelében, a Teréz körúti nagy Postával majdnem szemben. A nő a szakács, a férfi a pultos és kasszás, de magyarul ő sem tudott. A minimális kommunikációt angolul bonyolítottuk le. A két szintes étteremben a konyha van az alsó szinten, valamint 3 kisebb asztal és valami rakodóhely féle.
További asztalok és a mosdó a galérián kapott helyet, amelynek belsőépítészeti megoldása érdekes, egyedi. A Crane, azaz a Darumadár megjelenik néhány dekoráción is. Az étlap rövid, de jó minőségű papíron, minőségi fotókkal készült. A választék egyszerű, ramen levesek, tésztás egytálételek, gyoza, rice bowl, azaz húsos-rizses-zöldséges egytálételek Az összetevőket lehet variálni, plusz pénzért plusz feltéteket kérni bele. Az alap fogásárak 3200-3500 Ft körül mozognak, de az angolna don drágább, 4500 Ft. Tonkatsu Rament (3200 Ft) választottam marhahússal, mogyoróvajas alaplével, fél főtt tojás, pak choi, bambuszrügy, Naruto tekercs, hínár, póréhagyma került még bele a szép nagy adag levesbe. A főtt marhahús kocka olyan volt, mint egy magyar marhapörkölt húskockája, ez fura volt. A lé nem volt annyira intenzív, a mogyoróvaj vajas hatása nagyon érződött minden korty/kanál leves után. A tészta házilag készül, az szerintem jó volt, jó állagú, "Al dente", mennyiségre bőséges. A többi összetevőből arányaiban kevés került bele. A gyoza adagja 6 db, mirelit késztermék, marhahúsos, csirkés és sertéshúsos van (1800 Ft). Szójaszósz járt mellé, amely az ecet és a chili mellett az asztalokra is be volt készítve. A lenti részben nagyon hideg volt, egyáltalán nem fűtötték. Valami mobil fűtést bekapcsoltak később, de semmit sem ért. A többi vendég is kabátban ült. Ehhez képest a galériarészen volt fűtés, ott kellemes volt a hőmérséklet, így nem értem, miért nem mondták, hogy inkább oda üljünk meg, és ne fagyoskodjuknk lent? ? Vizet sem kínáltak az ételek mellé. Wolt ételfutáros kiszállítás van náluk. A mosdó tisztasága javítható, koedukált, szűkös. Nem leszek visszajáró vendég, egy alkalomnak, egy étkezésnek elment. 3 pont, semmiképpen sem több nálam.
3Ételek / Italok
2Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
6142 értékelés / 615 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
262 település / 27 oldalon