Fagylalt sokféle van, látványos, kívánatos pult. 450 egy gombóc. Mondtam, pohárba kérem, leülnék. Pisztáciát kértem, sós karamellt és Izabella szőlőt. A menetrend az, hogy a fagylalt átkerül a következő pultra, ott vár. Az előttem lévő arc jópofáskodott, húzta az időt, hangosan szerepelt, hárman is voltak, hol meggondolta magát, hol nem, hogy mit kér majd. Mondtam, hogy ok, értem a tréfát, de olvad a fagylaltom, kifizetem és enném. Juj, erre ingerült lett a fizetős nő, amúgy sem barátságos típus, hogy maradjak már, várjak, látom, hogy dolgozik, mit képzelek. . . nem lettem boldogabb, de igyekeztem fizetni és elhúzódni onnan. Ha nem lett volna ilyen bolondokháza-nap, akkor nyilván jobban is éreztem volna magam, a berendezés kellemes, néha átmenetre megürült egy-egy asztal, a fagylalt sem volt rossz egyébként, csak hát itt most összejött Tata fél kirándulóhada. . .
