Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kisfaludi etetésem esete

Halász Vendéglő KisfaludHalász Vendéglő Kisfalud a térképen

Jó 2026. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. szeptember 25.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A napokban az történt, hogy Mihályiban nem nagyon kaptam enni, miután nincs konyha meg szakács, ezért aztán átrándultam a szomszéd faluba, Kisfaludra, hogy akkor majd ott, ott is van vendéglő, az egyik csak működik. A két falu egyénként összeér. Tehát pár perc és egy új kísérlet. A Halász vendéglőben megtudtam, hogy itt sincs, csüggedtem, elgyötörten néztem, éhesen, mint egy etióp kisgyerek, és a kedves hölgy megszánt. Azt mondta, hogy ők csak menüztetnek, de a menüztetésnek időben már vége, viszont maradt a menüből bőven leves, ha kívánom, azt szívesen ad. Még egy rántott húst is hajlandó kisütni nekem, annyira tele volt empátiával. Persze, hogy kívántam! Nem sok kellett hozzá, talán rá se kellett melegíteni, ott volt az asztalomon, a sűrű, finom raguleves, nem sajnálva belőle semmit. Mondhatnám azt is, hogy jóllaktam vele, arra a kérdése, hogy na, milyen, kér még? csak a fejemet ráztam, hogy nem, nem, éppen elég is volt ennyi. Talán valamit még ittam is utána. De teljesen nevetséges árat fizettem, szinte semmit. Jó volt itt lenni, enni. Kérdeztem bután megkérdeztem, hogy miért nem működnek rendes vendéglőként, a hölgy körbemutatott az üres étteremben, hát látja, hogy mennyi vendég van, itt tolonganak, igaz?
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Jó
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Népszerű szállások a környéken
Joó Fogadó Rábapaty - Karácsony
Joó Fogadó Rábapaty
64.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Ensana Thermal Sárvár - Augusztus 20.
Ensana Thermal Sárvár
113.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől bőv. félpanzióval
Hotel Írottkő Kőszeg - Találkozzunk Kőszegen!
Hotel Írottkő Kőszeg
64.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval