Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kerüld el nagy ívben!

Mészáros Vendéglő AbonyMészáros Vendéglő Abony a térképen

Szörnyű 2015. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 16.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Annyi jót, dícsérő szót hallottam már erről az étteremről, hogy ma, amikor arra jártunk, lelkesen nyitottunk be, hogy egy jót ebédeljünk.
Az igénytelen, lekopott retrókörnyezet önmagában még nem riasztott el bennünket, hiszen vannak a vidéken hasonlók, de némelyikben kifejezetten jól főznek.
Készségesen fogadott bennünket a pincér, a finom kelttésztás bukta is szinte rögtön az asztalunkon volt (bár a belseje kicsit sületlen maradt!). DE ennyi volt a jóból!
Kiderült, hogy a sör- és a borválaszték fölöttébb szegényes és gyenge minőségű, sőt az sincs, ami az étlapon fel van sorolva.
Rendeltünk 2 adag Tarján pulykamellet, sült burgonyával és kovászos uborkával. A hús juhtúrós tölteléke ízetlen, fűszerezés nélküli volt, a panír pedig megszürkült, ólom nehéz reszelt burgonya. Kovászos uborka helyett minden elnézéskérés és magyarázkodás nélkül 4 picurka ecetes uborka érkezett.
A Heineken sör olyan volt, mint szokott.
Soha többé, és másoknak sem ajánlom!!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Gyenge

Mészáros Vendéglő további értékelései

2022.06.04a párjával
Átlagos
Már régen terveztem, csak nem jött össze valamiért a híres abonyi Mészáros vendéglő, azaz a meglátogatása. Most addig űztem a lovakat, amíg megleltük, egészen a város szélén van, a Szolnok felé vezető útnál. Khmm... eléggé vegyes a tapasztalat. Kívülről olyan ütött-kopott is, meg nem is. belül...
2018.09.06a párjával
Átlagos
Sajnos itt is érvényesül az, ami sok régi klasszikus, jobb napokat megélt csárdában, hogy 20 éve ugyanaz minden és szerintük ettől autentikus. Pedig nem mindegy, hogy valami csak azért retro, mert nem tesznek pénzt a fejlesztésre és az igényes környezet alakítására, vagy azért, mert retro...
2018.04.15csoporttal
Kiváló
Nagyon finom és óriási adag. Kellemes légkör és kiszolgálás. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Népszerű szállások a környéken
Garden Hotel Szolnok - Relax ajánlat
Relax ajánlat
2024.12.23-ig
Garden Hotel Szolnok
142.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Granada Hotel Kecskemét - Granada Élmények
Granada Élmények
2024.12.20-ig
Granada Hotel Kecskemét
89.676 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval