Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Mosoly nélkül

Andreas Wellness & Borház Panzió BadacsonytördemicAndreas Wellness & Borház Panzió Badacsonytördemic a térképen

Átlagos 2018. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. március 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Túránkat Tapolcáról indítottuk, és az első napra gondoltuk ezen a helyen megszállunk. Házigazda már a foglalásnál egy morcos, öreg embernek tűnt, és ez a személyes találkozásnál bebizonyosodott. Próbált Ő készséges lenni, de látszott rajta, hogy belefásult ebbe a foglalkozásba az évek alatt. A kapun hamar bejutottunk, kutyik nagyon aranyosak voltak, papírozást, fizetést hamar letudtuk. Felmentünk a szobánkba, és kértük ha lehet igénybe vennénk az alagsori wellness szolgáltatást. Egy órát kért a házigazda hogy működő képessé tegye. Addig kipakoltunk, és körbe néztünk az udvaron. Szépen, ízlésesen volt megoldva a lambéria, a bútorzat mind, mind fából. Kerthelységben egy szépen felújított melléképületet találtunk, bárpulttal, székekkel, asztalokkal, de személyzet sehol. Csend, és nyugalom fogadott mindenhol, majd jött a vacsora. Házigazdánk kijelentette előre, hogy vacsorára mit tud készíteni, és mivel két keze van, ha lenne plusz kérés, azt csak a kiszolgálás után mondjuk. Ezzel sem lett volna gond, de ha mind a 14 főre Ő egyedül látja el a vacsorát, akkor egy sima egyszerű salátát ha kér az ember pluszba, nem úgy kellene a "két kezem van" szöveget közölni, hogy mindenki behúzza, fülét farkát, és ezek után meg sem mer szólalni. Ennek ellenére a vacsora és a reggeli is finom volt, de ez a szitu beégett mindkettőnk emlékébe. Sajnálom, és a házigazdát elküldeném egy olyan helyre, ahol egész nap csak mosolyogni kellene. Egy pozitív feltöltődés már Neki sem ártana.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Átlagos

Andreas Wellness & Borház Panzió további értékelései

2018.09.10a párjával
Kiváló
Nagyon jol ereztūk magunkat.a szobak tisztak es rendezzetek.a reggeli es a vacsi is böseges es finom volt..a házigazda nagyon rendes,kedves es mindenben állt a rendelkezesūnkre.a kutyusok nagyon cukik.köszönūnk mindent
2018.07.23a párjával
Átlagos
A szállás ár érték arányban elfogadható volt.A tetőtéri szoba a nyári melegben szinte elviselhetetlen volt. Ami hűtötte a szobát 1 db manuálisan működtetett ventilátor és árnyékoló a tetőablakokon.A hűtőt nem lehetett használni.Ami pozitívum: Csendes, nyugodt környezet, autóval 10 perc Badacsony...
2017.11.21a párjával
Szörnyű
Hosszas csengetés után kinyílott a varázskapu. A morcos házigazda, két hatalmas kutyája fogadott. Az ajtóból ki sem lépett és minden mozdulat után kioktatott.Néhány perc után nagyon elgondolkodtunk, hogy maradjunk e? Mivel 2,5 órát autóztunk férjem úgy döntött maradjunk. Kár volt! Próbáltunk...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Kardamom Apartman Szigliget - November 1.
November 1.
10.31-11.03.
Kardamom Apartman Szigliget
75.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
2024.06.14-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
60.680 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval