Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

látványkonyha

Corner Étterem BalatonalmádiCorner Étterem Balatonalmádi a térképen

Átlagos 2015. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy nyári étterem, csúcsra járatva 3 hónapig. Csak teraszos ülőhely van, ennek megfelelően dohányos. 4 pincér és 4 szakács sürgölődik a kb 100 főt befogadó terasznál, de jelenlétemkor csak kb 20-an voltak. A rendelés hamar megtörtént, kivéve, hogy egyből kettő étel is szerepelt az étlapon, ami igazándiból nem volt. Ezt nem szeretem, mert átverés „szaga” van. Az ember azt hiszi nagy a választék, és mikor kér belőle, akkor szembesül azzal, hogy nem! Az italok hamar megérkeztek, a levesre várni kellett. Aztán a másodikra még többet, (kb ¾ órát) majd elfelejtették az egyik rendelést. Aztán a kávé is soká készült el. Összesen 2 órát töltöttünk az étteremben, melyből csak fél óra volt az étkezés a többi a pincérre és az ételre várás.
Mániám a WC. Férfi-női egyben, egyik ajtót sem lehet bezárni, az ajtót belülről fogni kell. Még szerencse, hogy lehetett fizetni bankkártyával, különben kettő pontot adtam volna az egészre. Egyetlen nagy előnye, illetve látványossága volt az étteremnek: a látvány étel-készítés. Ha nem is a szemünk előtt, de a teraszon a sarokban láthattuk, hogyan készül az étel. Nem csak a miénk, hanem másoké is.
A WC használat, a dohányzás, és a lassú kiszolgálás miatt 2 pont, de a látványfőzés és a bankkártya elfogadás felhozta 3 pontra.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Jó
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Gyenge
Fényképek (4)
Corner Étterem Balatonalmádi - Külső képCorner Étterem Balatonalmádi - Külső képCorner Étterem Balatonalmádi - Külső képCorner Étterem Balatonalmádi - Külső kép

Corner Étterem további értékelései

2026.08.03a párjával
Gyenge
Már mikor megérkeztünk, furcsa volt a fogadás, asztalhoz való kísérés. Majdnem pozitív, hogy még le sem ültünk, de már ott volt a másik felszolgáló és kérdezte mit iszunk. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem negyed órára egy kérdés után kapjuk az italokat, és nem azt látjuk, hogy kapkodás van,...
2026.07.05barátokkal
Szörnyű
Baráti társasággal mentünk vacsorázni . A számlát páronként szerettük volna, de a pincérnő, majd később a főpincér is közölte, hogy erre nincs lehetőség a számlázási rendszerük ezt nem tudja. ?.... a mai digitális világban ilyen van?. Rendelésenként nem tudnak számlázni? Ez nevetséges.....Soha...
2025.12.22a párjával
Kiváló
Vissza térő vendégként érkeztünk és mint legutóbb, most is tökéletes volt minden, a kiszolgálástól az ételek és italok minőségéig. Köszönjük szépen!
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi - Legjobb ár félpanzióval
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi
48.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
CE Plaza Hotel Siófok - Senior Wellness Napok Siófokon
CE Plaza Hotel Siófok
77.265 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Nyugdíjas ajánlat
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
71.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval