Kiváló
2015. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. január 21.Ajánlom a helyet másoknak is!
Két éjszakát töltöttünk a szállodában, amiről alapvetően pozitív élmények maradtak meg bennünk: a szoba tágas, az ágy kényelmes (ez sajnos nagy kuriózum!), a fürdőszoba sem hagyott semmi hiányérzetet maga után. Az ételek közepesen változatosak, de gond nem volt velük. A személyzet alapvetően nagyon udvarias, két esetben tapasztaltunk hiányosságot: egyik esetben a vacsoránál nem engedtek leülni egy asztalhoz mert azt már másnap reggelihez terítették meg, de ezt bármilyen elnézést-kérés nélkül tették meg. Hasonlóan a másik szituációhoz, amikor már elvileg foglalt volt az asztal, csak még ételt nem tettek rá, akkor is úgy szólt ránk a pincér, hogy ott már ülnek, semmi egyéb körítés... Ugyanezen az estén az italrendelésünket is úgy kellett felvetetni, nem igazán akaródzott odajönniük megkérdezni, mit kérünk. Az egyik reggelinél igencsak kaotikus állapotok uralkodtak, nem volt szabad asztal, de az egyik ott dolgozó hölgy segített nekünk felszabaduló asztalt vadászni és leültetni minket oda. Másnap reggelre ezt orvosolták egy plusz terem megnyitásával.
Ami sajnos nem javítható, illetve csak bajosan, hogy a wellnesst kicsit elszabták. Az úszómedence rendben van, de nem értem, miért kellett egy nagy termet relaxációs zónának kinevezni, és egy jacuzzit kb. 3-4 személyesnek megépíteni. Természetesen esélyünk sem volt belejutni.
Ha valaki nem nagy wellness-párti, illetve csak úszni, és szaunázni szeret, akkor csak ajánlani tudjuk a szállodát, mert kényelmes, és nagyon szép a Balaton partján sétálni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Hunguest Hotel Bál Resort további értékelései
2024.04.02a párjával
Átlagos
A liftre minimum 10 percet kellett várni minden egyes alkalommal. A svédasztal minősége sokat romlott a 4 évvel ezlöttihez képest. A levesek hidegek voltak, pl: húsleves . A főételek íztelenek és a vàlaszték is gyenge volt. A rántott hús olyan vékony volt ,hogy nem is látszódott benne a...
2024.03.29gyerekekkel
Kiváló
Elismerésem a vezetőségnek! Kedves, segítőkész személyzet, makulátlan tisztaság, majdnem minden igényt kielégítő wellnes részleg (jó lenne szaunázás után egy hűvös, fekvő nyugágyakkal berendezett helység) és ízletes, választékban gazdag reggeli és vacsora. És amit mindenképpen szeretnék kiemelni,...
2024.03.28gyerekekkel
Gyenge
A pincérek/takarítók nagyon aranyosak voltak. A szobákban(iker szoba) nem volt szappan,a fürdő dohos, penészes volt.A zuhany ajtaján az élvédő feljött és fityegett,kevés szűk szekrény,haj és szőr az egész szobában(1 éves gyerekkel voltunk).Éjjeli lámpák egy része odaragasztva másik fele...
A Hunguest Hotel Bál Resort legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár félpanzióval
96.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2024.12.24-ig
Balatoni csobbanás
188.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
06.21-08.31.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Pezsgő tavasz Hévízen
2024.06.30-ig
77.189 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval