Átlagos
2016. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. március 22.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Kuponos akció révén jutottunk el a szállodában, azt hittük, márciusban hétköznap alig lesz vendég, ehhez képest közel telt ház volt a több mint 200 szobás hotelben. Tulajdonképpen egy remek szálloda lehetne, ha csak 40-50 szobája lenne, de így a tömeg egy régi KISZ-tábor érzését keltette, és nem egy 4 csillagos szállodáét. A parkolóban alig volt hely, volt akinek csak a garázsban jutott dupla áron, az étkezésnél, recepciónál kígyózó sorok, hosszas keresgélés üres asztal után, a welness ennyi embernek pedig olyan, mintha nem is lenne, esély sincs arra, hogy a jacuzziba bejusson az ember, hosszas várakozás szükséges a szaunára. A nap nagy részében a kiírás szerint fürdőruha nélkül lehet igénybe venni a szauna részt, de ezt senki nem tartja be. A szoba bár nem túl elegáns, de azért kényelmes és praktikus, de a lepedő kissé viseltes, a függöny foltos, a kilátás a szobából pazar. A reggeli remek volt, a szokásos ételek mellett majonézes saláták széles választékát kínálták, és gyorsan pótolták az elfogyott ételeket. A vacsora ételei is ízletesek voltak, bár az olcsó alpanyagokra törekvés tetten érhető. A személyzet igyekezett udvariasan kiszolgálni mindenkit, rajtuk nem múlt semmi. Olcsó ajánlat volt, de nem is ért többet,csak a tömegkedvelőknek ajánlható.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Bál Resort további értékelései
2025.06.10családjával
Átlagos
![]()
Pozitívum, hogy a szálloda modern, könnyen megközelíthető, jól felszerelt, kényelmes, saját stranddal, belső medencével rendelkezik., nagyon szép a kilátás. Negatívum az egyhangú, kevésbé ízletes reggeli és vacsora. Reggelinél kemény a pékáru, szinte ugyanaz a választék. Vacsoránál még a vízért...
2025.06.03gyerekekkel
Gyenge
![]()
Vélemény a szállásról: Sajnos több kellemetlenség is ért bennünket a tartózkodásunk során, amit fontosnak tartok megosztani: A lányomék később érkeztek a szállodába, és bejelentkezéskor a recepciós hölgy nem adott nekik semmilyen tájékoztatást, mondván: „majd a szüleik elmondják, amit...
2025.05.31barátokkal
Gyenge
![]()
A fürdőben szét volt esve a zuhany 3 nap alatt nem sikerült megjavítani, kívül belül a kjelzések hiánya,lezárt ajtók amik nehezítik az épületen belüli közlekedést, zaj éjjel nappal, egy pici ablak ami csak bukóra nyitjató ablakban fecske fészek párkányon f.ürülék, plakáton keresztül szinte...
A Hunguest Hotel Bál Resort legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár félpanzióval (1 éjtől)
52.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
96.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő
109.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval