Kiváló 2012. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. június 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Tavaly nyár végén jártam itt a párommal, egy hétvégét töltöttünk el. A hotel nagyon szép és jó megjelenésű első ránézésre megakad rajta az ember szeme kívülről, hát még ha beljebb megyünk. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az ott dolgozók velünk. A szoba tiszta volt és mindent rendben találtunk. Az ételek nagyon sokfélék és finomak voltak. Lisztérzékeny vagyok és már a foglaláskor jeleztem a hotelnek, ők pedig tájékoztattak, hogy meg tudják oldani az étkezésem. Amit olyannyira sikerült nekik, hogy még vacsoránál külön lisztérzékeny torta szeletek is voltak nekem, hogy én is ehessek desszertet, sőt még ami maradt fel is vihettem a szobánkba, amit elvileg a hotel szabályzata tilt, de nem sűrűn ehet egy lisztérzékeny beteg finom desszertet és kivételt tettek velem. A wellness rész nagyon szuper, sokat fürödtünk, szaunáztunk, és a fizetős dolgokat is kipróbáltuk, amit nem bántunk meg. Jó helyen van a szálloda, mert közel van a sétáló utca, ahol van disco is ami nem utolsó szempont egy fiatal párnál. Nekünk nagyon tetszett, idén nyáron is visszalátogatunk, sőt a családommal is nyaralok majd itt egy hetet. Ajánlom mindenkinek!!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Jó
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Flamingó Wellness & Konferencia Hotel további értékelései
Rendszeresen visszatérünk nyáron. Az elhelyezkedése kiváló.Balatonpart plusz kinti-benti medencék. Nagyon jól eltöltjük itt az időt. A szobák tiszták, az itt dolgozók kedvesek. Talán az animátor foglalkazás kevés, már ha egyáltalán van. Összeségében a kedvenc balatoni szállodánk.
A Hotel közvetlenül a Balaton partján található, saját kikötővel és stranddal. Az ételek fantasztikusak. Lehetőség van kinti részen elfogyasztani az ételt, ahonnan mesés kilátás van a Balatonra. Kinti és benti medencék , szaunák biztosítják a tökéletes pihenést. A személyzet kedves, udvarias. A...