Jó 2017. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2017. július 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nyaralásunk alkalmával jártunk ebben a vendéglőben. Kedvesen, barátságosan fogadtak bennünket. A kerthelyiségben választottunk asztalt. Az ételek nagyon finomak voltak, de egy kicsit keveselltem a választékot - ezért adom a 4 pontot. Nem kellett sokat várni egyik fogásra sem. A savanyúságok mind egy ārban voltak (úgy emlékszem kb. 650 Ft/tálka), savanyúságos pultból kellett szedni, akár több félét is. Elég bőséges adag fért bele, nem csak egy főnek elegendő. Gyerekmenüből is választottunk, a mosolygós burgonyának nagy sikere volt. Mivel estefele már picit hűvösebb volt, a szomszéd asztalnál ülő gyerekeknek pokrócot hozott a pincér, mert hallotta hogy fáznak. Nagyon szép gesztus volt tőle, és nem utolsó sorban még a humora, és az emberekhez való hozzáállása is kiváló volt. Kellemes, hangulatos hely, jó hogy kipróbáltuk.
Családdal voltunk. Az ízek fantasztikusak, a mennyiség bőséges. Gyors a kiszolgálás, folyamatosan figyelnek ránk. A felszolgáló udvarias, humoros és jókedvű! Mi fogasfilét, szürkemerha bélszínt ettünk! ( nem először) A gombamártás felejthetetlen!!! A palacsinta forró és mennyei! Jó egészséget...
Múltkor megkértem az AI-t, hogy tegyen valami logikus útvonal-ajánlatot, hogyan szervezzem meg egy napomat, ha Bálint József fafaragó munkáira vagyok kíváncsi? A mesternek rengeteg műve van szerte az országban, nézzünk egy napi kalandot? Na, és így állt össze nekem, hogy Jenő községbe menjek,...
Előre foglaltunk asztalt, tehát volt helyünk az amúgy nem kis forgalmú helyen. A felszolgálók tényleg "pincér" öltözékűek voltak, ez pozitív. Jó kedéllyel szóltak minden vendéghez, kicsit még beszélgettek is az emberrel, de nem tolakodóan, csak amit kell ilyen helyzetekben, hogy jó legyen a...