Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

átverés

Hotel Mária BalatonmáriafürdőHotel Mária Balatonmáriafürdő a térképen

Szörnyű 2013. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 15.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Mondhatnám eldugott szálloda, mert a kanyarban van, a szálloda épületét az útról nem látni.
Ha már megtaláltuk, az első dolog a szállodában a lehúzás! Parkolási díj a saját parkjában, de a faluban sehol nem kell fizetni. Persze külön kell fizetni a nyugágybérlésért is. Meg a salátáért a vacsorához. A szobák kicsik, szerintem kevesebb min 9 négyzetméter. Akkora az áthallás, hogy a szomszéd pár „akcióját” végig hallottuk az elejétől a végéig. Még a suttogást is. Pókháló mindenütt, hézagok az ablak és a keret között. A kiszolgálás szívélyes, túl szívélyes, szinte erőltetett. Azaz rámerőltetett. Van kinti medencéje, közvetlen kapcsolata a Balatonnal, játszótere. Külső bárja.
Három csillagosnak hirdeti magát, szerintem panziónak elmegy. Ottlétemkor sok vendég panaszkodott túlszámlázásra, koszra.
Mi egy reklámcég oldaláról jutottunk ide, féláron, így nem reklamáltunk, nem volt annyira jogalapunk mint annak, aki egész árat fizetett.
Nem ajánlom senkinek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Gyenge
Elhelyezkedés:

Hotel Mária további értékelései

2019.03.19a párjával
Kiváló
Tetszett a kedves közvetlen hangulat mind a szálloda vezető mind a személyzet részéről. Udvarias kulturált szívélyes vendéglátásban volt részünk. Ajánlani tudom a pihenni vágyók számára.
2017.08.31a párjával
Szörnyű
A Mária Hotelt senkinek sem ajánlanám, és döbbenettel olvasom a pozitív értékeléseket. A szálloda a többihez képest viszonylag kedvező árat kínált, viszont sikerült alulmúlnia az egyébként sem túl magas elvárásainkat. Az élőben munkásszállóra hasonlító "hotel" szobája az 1980as évek óta...
2017.06.26a párjával
Június 1 - 2 -án 2 éjszakás félpanziós foglalással voltunk ott a párom- mal. Kedves fogadtatás, nem luxus de kényelmes és tiszta szoba várt. A Balaton meglepően meleg, 23 fokos volt, így nyugodtan fürödhetünk a szálloda strandján. A reggeli és a vacsora is bőséges és finom volt. Az ár...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Viktor Bor- és Vendégház Balatonmáriafürdő - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
04.28-10.24.
Viktor Bor- és Vendégház Balatonmáriafürdő
29.832 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
2024.06.14-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
60.680 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval