Szörnyű
2014. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. május 20.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Tavaly nyáron a főszezonban volt "szerencsém" ehhez az étteremhez. Sokan ajánlották, milyen szuper hely, szuper ételekkel.
Az tény, hogy rettentően sokan voltak, de pont kaptunk helyet.
Azzal szerencsénk volt, hogy a sok mogorva pincér közül kikaptuk az egyetlen kedves pincérnőt, de sajnos láttuk a többiek fancsali képét. És akkor még a tisztaságot nem ecsetelem.
Nagyon gyorsan kellett kiválasztani, mit kérünk, szinte még én éreztem magam kellemetlenül, hogy elfoglaltunk ketten egy négyszemélyes asztalt.Gyümölcslevest kértünk és egy kétszemélyes haltálat.
A gyümölcsleves még elment, bár egy menzai változat biztosan magasan verné. De a haltál.. Első látásra gusztusos volt, meg nagy adag, sokféle hallal, de mindegyik ízetlen volt.
Amikor letettük a villát, már adták a dobozt, hogy csomagoljuk a maradékot (mi, magunknak!), aztán éppen hogy nem mondták, hogy menjünk, mert kell a hely.
Szinte felüdülés volt kilépni ebből a hangos "hangyabolyból".
A maradékot hazavittem megkóstoltatni családom többi tagjával. Ők is megállapították, hogy ilyen ízetlen halat még nem ettek.
Szóval nekem nagy csalódás volt ez a hely, ha nem muszáj, többet nem teszem be oda a lábamat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Csillagvár Étterem további értékelései
2025.07.26gyerekekkel
Szörnyű
![]()
Teljesen amatőr étel, mintha tanulók vsinálták volna. Szinte ehetettlen volt az újra melegített, oda kozmált hús és a hasábburgonya mintha előzőnap készült volna. Görög saláta úszott a vízben az alja. Valamilyen palacsinta tocsogett az olcsó öntettben. Le voltam döbbenve! Nagy a hajtás és...
2025.07.19gyerekekkel
Kiváló
![]()
Balatonfenyvesen töltöttünk pár napot Tulaj akitől bérletük a házat ő ajánlotta nekünk ezt az Éttermet El mentünk és meg néztük nem akartuk el hinni hogy ki van írva menü 1990 ft Balatonon hihető hogy van ilyen ? És igen van nagyon bőséges adagok A menüt kértünk Hús leves volt Második...
2025.06.11a párjával
Szörnyű
![]()
Tekintve, hogy a facebook oldalról folyamatosan törlik és tiltják a negatív véleményeket, googlen pedig a 11 ezer értékelés között "elvesznek" a negatívumok, így írok ide is. A köret adagok valóban nagyok, akinek teljesen mindegy mit eszik, csak olcsó és sok legyen, az nyugodtan menjen. A...
Népszerű szállások a környéken
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
27.500 Ft / 2 fő / éjtől büféreggelivel
Ensana Thermal Aqua Hévíz
251.748 Ft / 2 fő / 3 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval