Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Útközben, éhséget csillapítani jó (egyszer)

Csillagvár Étterem BalatonszentgyörgyCsillagvár Étterem Balatonszentgyörgy a térképen

Átlagos 2015. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 30.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Múlt héten jártunk a Balaton környékén és megéhezve kerestünk valami helyet az éhségünk csillapítására. 11.30. órakor estünk be, tehát elvileg még a déli csúcsidő előtt, de szabad asztal csak az az egy volt, ahova ültettek. Aztán gyakorlatban kipróbálhattam fast food magyaros, csárda jellegű változatát. Jelentem, van és működik. Hogy teljesen személytelen és számomra visszatetsző, az nem számít. A jelek szerint az étterem arra rendelkezett be, hogy minél gyorsabban, minél több emberen legyenek túl. Ehhez segíti őket a nagy mennyiségű pincérsereg (ilyet még nem tapasztaltam, hogy az asztalhoz ültetés, ital/étel felvétele, tálalása/elvitele, fizetés során nem sikerült kétszer találkozni ugyanazzal a pincérrel). Mondom, teljesen személytelen a hely, ami nálam negatív dolog. Persze azt sem szeretem, ha a tulaj/főnök, már ötödjére jön oda az asztalhoz, érdeklődni, ízlik-e, jól érezzük-e magunkat (és még csak az előételnél járunk), az egészséges egyensúly, kicsit kevésbé személytelen, valamennyire a fogyasztót emberszámba (esetleg visszatérő embernek) vevő helyeket szeretem, ahol érzem, hogy értem/értünk vannak. Itt végig azt éreztem, amit már többen is írtak, hogy minél gyorsabban pörögjenek az asztalok. Persze ebben van a profit, és gondolom a tulaj nagyon is tisztában van vele, hogy a vendégek jelentős része átutazó, vagy pár napot ott eltöltendő turista. Ez már a módszer váltás előtti Gebines időkben sem volt szerencsés, most pedig kifejezetten visszatetsző.
És akkor magáról a helyről: az abrosz nálunk is koszos volt, cserébe az italt és a levest 1-2 perc után már hozták is. Az adag nagy volt, a levesekbe nagy mennyiségű reszelt sajt volt, nem sajnálták, viszont pl. a paradicsom levesben a rizs összeragadva (mint a sajt, csak az egyik esetén ez velejáró opció, a másiknál pedig elkerülendő). Még be sem fejeztük a levest, máris az asztalunkon gőzölgött a második fogás, ami ennek köszönhetően picivel az éppen kellemes, ehető hőfok alatt volt (akár mondhatnám hidegnek is, pedig kb. 2-3 perc alatt végeztem is a levesemmel). Nagy adag volt, jól is laktam, de nem volt egy kiemelkedő gasztronómiai élmény.
A hely előnye, ha valaki siet, itt nem kell órákat várni a ki- és felszolgálásra, ár/érték aránya nagyon jó, de személytelen, a minél gyorsabb pörgésről szól az egész. (megjegyzem, amint szóltam hogy fizetnék, már landolt is az asztalunkon a foglalt tábla. Még véletlenül sem azt sugallva, hogy marasztalnának, akárcsak egy plusz percig is).
Az is fura volt, hogy aki kérte az elvitelt, azt meglepték egy dobozzal, hogy akkor csomagolj (mi nem éltünk ezzel az opcióval, nem maradt mit eltenni, meg nem is szokásunk), és eredj utadra.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Szörnyű
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Gyenge

Csillagvár Étterem további értékelései

2024.02.25a párjával
Kiváló
Gasztronómiai élmény volt,gyors és precíz kiszolgálás....másoknak is ajánlom!...Akármikor arra visz az utam szigorúan csak ide térek be étkezni!...Az étlap választéka bőséges...a felszolgált ételek minősége kifogástalan,bőséges....és ami nem utólsó szempont a mai olcsónak nem mondható világban...
2023.09.04gyerekekkel
Kiváló
A nyár elején fedeztük fel ezt az éttermet biciklizés közben. Később a családdal el is mentünk megnézni. Pont olyan időszakban érkeztünk amikor az étterem előtt állt a sor és várnunk kellet, de kb fél óra várakozás után bejutottunk, ez is bizonyítja, hogy mások is meg vannak elégedve mind az...
2023.01.05gyerekekkel
Kiváló
Nagyon jó! Mindenkinek ajánlom. Az ételek finomak, és bőségessek. Általában az étterem egész nap tele van, de megéri picit várni a szabad asztalokra..!
Népszerű szállások a környéken
Balatontourist Berény Naturista Kemping Balatonberény - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
05.10-09.23.
Balatontourist Berény Naturista Kemping Balatonberény
30.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel