Kiváló 2013. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. november 20.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy hetet töltöttünk itt.A szálloda gyönyörű, a szobák mérete, tisztasága megfelelő. Az étterem kínálata változatos, hazai ízekre emlékeztet, nem a hagyományos szállodai ízek. A masszázs kínálat széles, a masszőrök felkészültsége maximális. A wellness hatalmas, még a hétvégi teltház esetén sem volt zsúfolt. az igényeinket maximálisan kielégítette a szálloda.
Nagyon tetszett köszönöm szépen jovolt minden vacsi is isteni volt meg minden kv is nagyon finom volt meg minden remélem megyünk máskor is jól éreztem magam
Reggel 07 után pár perccel érkeztünk reggelizni ennek ellenére hideg volt a tojás rántotta, szinte csorgatni kellett a kávét ami szintén majd hogy nem hideg volt étkészlet hiányzott, azt csak azt követően kaptunk hogy annak hiányát jeleztük. Debreceninek nevezett kolbász az valamiféle hitvány...
A standard szobát választottuk, ami kissé szűkös, de a tóra való kilátás, a wellness részleg szolgáltatatásai jól ellensúlyozták a szobában való egyirányú közlekedést. A Szilvesztert ott töltöttük, ami igen jól sikerült, a vacsora bőséges és változatos volt, a tüzijáték pedig meglehetősen hosszú...