Kiváló
2014. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. szeptember 21.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy hetet töltöttünk el 2 gyerekkel a Puchner birtokon.
Bár a programok főszezonhoz képest megcsappannak, azért azt hiszem így is van miből válogatni.
Aki még nem járt itt, annak elmondom, hogy egy hagyományos szállodával nem igazán lehet összehasonlítani, remekül van megoldva.
Láttam a képeket, és magát a történetet, hogy miből lett kialakítva ez a birtok apránként.
Le a kalappal a tulaj előtt.
A szolgáltatásokkal meg voltunk elégedve, nagyon jó fürdőjük, a konyhájukra ez szintén elmondható, bár hozzátenném péntek este nem voltak a helyzet magaslatán, fél órát kellett várni hogy valamilyen főfogáshoz jussunk. De védelmükre szóljon, hogy míg levest szedtem, volt többféle is, mire megettem már semmi, annyi vendég volt....
A másik dolog a wifi, ami kevés helyen érhető el.
A személyzet kedves és segítőkész, és rengeteg bababarát megoldásuk van, pl. a lépcsőfeljárókban volt kis társalkodó, és itt volt mikró (mi az udvarházban voltunk).
Amit viszont feltétlenül ki kell próbálni, ha valaki ide téved, az a kocsikázás.
A vadvízi evezésnek a földi változata. Legalábbis amelyik útvonalon mi mentûnk. Eső után 60-80cm mély árkok, azt hittem minden pillanatban, hogy most borulunk fel, mellettem fél éves gyerek hordozóban....
De fel sem ébredt!
A kocsis srác igen rutinos volt, megismerkedés után mesélt történeteket, a mi utunk egy átlagos kocsikázás volt azokhoz képest....
Összegezve mindenkinek ajánlom, de aki csak "hagyományos" szállodákban járt, annak mindenképp.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Puchner Kastélyszálló további értékelései
2026.09.11a párjával
Kiváló
![]()
Már törzsvendégek vagyunk a Puchnerben, mert minden alkalommal élmény bejárni a hatalmas területet, ahol többféle stílusú és nagyon színvonalas szálláshely, fürdő, középkori város, lovarda, állatsimogató található. A félpanzió keretében gazdag választékú a svédasztal, és nagyon ízletesek az...
2026.08.06
Kiváló
![]()
Nagyra értékeltük azt a figyelmességet, hogy lehetőséget teremtettek a nyugodt, kevésbbé zajos környezetben történő pihenésre, étkezésre. Bőséges, változatos, ízletes volt a reggeli és a vacsora is. Nagyon tetszett, hogy az italfogyasztás sem volt korlátozva. Kényelmesen megközelíthető volt...
2026.04.07családjával
Kiváló
![]()
Kisgyerekkel tökéletes pihenő hely. A különleges állatok, a játszóházak, a kismedencék, a játszóterek élménytelivé tették a két napot. Kifogástalan a tisztaság, gazdag kínálatúak az étkezések, és nagyon tetszett a vacsora alatti ingyen italfogyasztás, akár üdítőről, akár borról, sörről volt szó....
A Puchner Kastélyszálló legnépszerűbb csomagjai
Egyedi Puchner Akció
109.620 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Március 15. - speciális előrefizetéssel
118.620 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Puchner pihenés félpanziós ellátással
119.510 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Puchner pihenés az őszi szünetben
145.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjszaka)
66.990 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
71.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval