Nem hagyhattam ki

Ha jól belegondolunk... az egyik úticélom az volt, hogy megnézni a biri Gyógyító Sztúpát, Már régóta van olyan, hogy felriadok álmomból, egy jeges Buddha keze markolja a torkomat, és bariton brummogással megkérdezi, hogy voltál már Biriben? Megnézted a sztúpát? És ilyenkor a halálomon vagyok. Na, de mit lehet ez ellen tenni, hát odamegy az ember, megnézi. Ez a Táncsicstelep nagyon kint van, mármint Biriből is, ki tudja, valami hajdani nyaralótelep lehetett, most egy kicsit olyan roncstelep. Van egy picit arrébb egy tó, az szép, gondozott a környezete, a többi rész viszont lassan enyészik. A sztúpás ház, udvar is. Eszi az idő. A kapu egy roncs, gondozatlan területen megállhatsz. Ki van táblázva hogy arra van, tehát azért nyilvános. A terület meg részben inkább magán, ahogy alant írva is vagyon. Valami méhészet. Tehát besettenkedhetsz, körbe is járhatsz, a sztúpa az udvar közepén, kis kerítéssel körbe is van véve. A szélparipák (imazászlók) nagyon megkoptak már, elveszítették színűket, elrongyolódtak. A hangszórókból folyamatosan árasztja el a kertet a monoton zene, a jellegzetes tibeti ima, ami nélkül nem szent hely egy ilyen sem. Néhány Buddha -szobor ül elszórtan. Mintha magára hagyták volna ezt a helyet. A szomszéd kutyája közben kegyetlenül ugat.