Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Az elátkozott balatonedericsi Fekete-kastély

A balatonedericsi Fekete-kastély homályos és rejtélyes múltja miatt egyike a legkülönösebb helyeknek az országban.

balatonederics-fekete-kastely.webpbalatonederics-fekete-kastely.webp

A kastélyt a 18. század végén a nedeczei Nedeczky család építtette, nevét pedig egyesek szerint az épület tetejének egykori fekete színéről, míg mások szerint a feketére festett ajtóiról/ablakairól kapta, az azonban kétségtelen, hogy a neve összhangban van a hely és lakóinak történetével is, hiszen a múltját több rejtélyes haláleset is beárnyékolja.
 
A kastélyt Nedeczky Jenő vette meg pénzügyi problémákkal bajlódó bátyjától, Nedeczky Istvántól, akit 1864-ben fegyveres felkelés előkészítésének vádjával letartóztattak, és halálra ítéltek. Deák Ferenc közbenjárására (unokaöccse volt Deáknak) az ítéletet mérsékelték, végül az 1867-es kiegyezéskor amnesztiával szabadulhatott.

Nedeczky Jenő 1880 körül kezdte építtetni, így készülve az 1881-es házasságára. Az első haláleset nem sokkal ezután történt. 1881. február 26-án egybekelt a nála 18 évvel fiatalabb Nedeczky Emmával, aki az unokahúga volt (bátyja egyik lánya), de sajnos Emma tüdősorvadás miatt, 1883-ban, 25 évesen elhunyt.

Az első gyilkosság 1912 nyarán történt, amikor is egy edericsi gulyás féltékenységből megölte kedvesét, a kastély szakácsnőjét.
A harmadik haláleset öngyilkosság volt: Nedeczky Jenő 1914 tavaszán, a 74. születésnapján önkezével vetett véget az életének.

balatonederics-fekete-kastely-nedeczky_fiuk.webpbalatonederics-fekete-kastely-nedeczky_fiuk.webp
(balra: Nedeczky István, jobbra: Nedeczky Jenő)

1928-ban Vág Jenő pesti ügyvéd és felesége költözött ide. Amikor az ügyvéd rajtakapta nejét egy másik férfival, öngyilkos lett. A nő új párja egy kútfúró volt, akit szintén megcsalt, ő is öngyilkosságot követett el.
Az özvegy következő vőlegénye Kaály Nagy Adorján, aki alföldi földbirtokosnak és tengerésztisztnek adta ki magát A férfi már ismert volt a rendőrség előtt, tizenháromszoros bigámia vádjával körözték. Miután a férfi felélte a nő vagyonának felét, meglépett. 
Az özvegy a kastélyt egy nyugalmazott miniszteri főtanácsosnak adta el, aki a II. világháborúban román feleségével élt itt. Kettős hírszerző volt, látszólag a németeknek dolgozott, de valójában a szovjetek és angolok hírszerzője volt. Erről valószínűleg tudomást szereztek a németek, mivel a front átvonulása előtti napokban, 1945 februárjában öngyilkos lett.

Azóta többször váltott tulajdonost, egy darabig üdülőként is üzemelt, ma már azonban elhagyatottan áll.


Forrás: Wikipédia, Balatoni Romok Blog
 
 
Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Összeszedtük nektek, mikor és milyen hosszú hétvégék és ünnepek lesznek 2021-ben, hogy már jó előre tervezhessetek, akár egy belföldi wellness hétvégét a családdal, barátokkal.
Gőzerővel szervezed a családi nyaralást, de még nem tudod, mire figyelj, hova foglalj, és hol foglalj igazán jó családbarát helyet? Van néhány ötletünk, amivel segíthetünk neked megszervezni a család tökéletes utazását.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Izgalmas balatoni látnivalók, amiket nem érdemes kihagyni
A Balatonra nem csak nyáron érdemes menni, hiszen a környék települései, történelmi emlékei és természeti csodái kifogyhatatlan programlehetőséget tartogatnak. Ebben a gyűjtésben olyan látnivalókat válogattunk össze, amiket talán még a legelvetemültebb Balaton-rajongók sem ismernek, pedig egyértelműen érdemes felkeresni őket!
12 pénztárcabarát szállás balatoni nyaraláshoz
Az elmúlt évek árnövekedései természetesen a Balatont sem hagyták érintetlenül, így sokak számára egyre nagyobb tervezést igényel a nyaralás a magyar tenger partján. Szerencsére azonban még mindig akadnak olyan szállások, melyek nem csak megfizethetőek, de valódi minőséget nyújtanak. Ilyen helyeket gyűjtöttünk össze nektek, hogy ez az év se teljen el Balaton nélkül!
Balatoni családbarát wellness szállodák, amiket a gyerekek is imádni fognak!
2022.03.11 | 11 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
A Balaton partja telis-tele van családbarát wellness szállodákkal, ahol a gyerekekre is kiemelt figyelmet fordítanak. Akár totyogó apróságokkal, akár kamaszokkal tervezitek a pihenést, garantáltan találtok olyan hotelt, amely minden igényeteket kielégíti. Ebben a cikkben olyan balatoni családbarát wellness szállodákat mutatunk, amiket a gyerekek is imádni fognak!
5+1 gyönyörű helyszín Magyarországon, ahol külföldön érezheted magad
Földalatti pincelabirintusok, romantikus romtemplomok, szőlőkkel betakart domboldalak... Nem, ez nem a franciaországi borvidék – pedig épp az is lehetne. Hazánkban járva ugyanis több olyan csodálatos helyszín akad, ahol az egyedi hangulat vagy épp a festői látvány miatt szinte külföldön érezheted magad. Ezekből hoztunk ízelítőt.
Balatoni ingyenes szabadstrandok, ahol mindig jó ötlet a csobbanás
Megmártóznál a Balaton hűsítő vizében, mindezt idilli környezetben, belépőfizetés nélkül? Akkor ezt a listát pont Neked készítettük! Nyáron nemcsak a hőmérők higanyszála, hanem az élményekre fordított összegek is felfelé kúsznak, így érdemes élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek térítés nélkül segítenek a gondtalan kikapcsolódásban. Csobbanásra fel!