Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Országjárás

Fehér Akác Presszó BorsodivánkaFehér Akác Presszó Borsodivánka a térképen

Átlagos 2021. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2021. augusztus 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Sohasem jártam még Borsodivánkán, azt hiszem. Betérve a faluba észak felől, nem sokkal a lakott terület elején van egy tábla is, hogy itt egy Fehér Akác nevű helyi nevezetesség van. Lássuk, rikkantottam. Nagy, árnyas lombú fák alatt áll a presszó, furán két tagból tevődik össze az épület, amikről csak belül derül ki, hogy közös belső terük van. Parkolóhely akad bővel, alig jár itt valaki. De lehet, hogy máskor népesebb, amolyan félig kocsma jellege is van. Kint a teraszon leültünk, bent a pultnál már csak én barátkoztam a kiszolgáló hölggyel. Kedves volt, ilyen helyeken megkérdezik, hogy mi újság, átutazóban? Aztán hová, hová? Üdítőt is kértem, meg valami cappuccinóra is fájt a fogam. Ez érdekes volt, valami fura bögrében készült, mindenféléről beszéltünk, hogy mi legyen benne, végül a tejszínhabomra kakaópor is került. Valahogy minden volt ebben, inkább egy édes vízre emlékeztetett, semmiféle kávénak a nyomát nem találtam benne, de eliszogattam. Forró volt. Közben érkezett valami pár egy kislánnyal a szomszéd asztalhoz, és elképesztő információkat osztottak meg egy idősebb, ott sörözgető úrral az oltásokkal kapcsolatban. Riasztó volt hallani, hogy milyen keveset tudnak az emberek a védőoltásokról és milyen pletykák kelnek lábra és hogyan. Szóval, egy kis üldögélés után ott is hagytuk a helyet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (6)
Fehér Akác Presszó Borsodivánka - Külső képFehér Akác Presszó Borsodivánka - BelsőFehér Akác Presszó Borsodivánka - BelsőFehér Akác Presszó Borsodivánka - Étel/italFehér Akác Presszó Borsodivánka - BelsőFehér Akác Presszó Borsodivánka - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Fűzfa Hotel és Pihenőpark Poroszló - Legjobb ár reggelivel
Legjobb ár reggelivel
2024.12.01-ig
Fűzfa Hotel és Pihenőpark Poroszló
96.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval