Visszatérés a visszatérésbe

ZigZag szokta emlegetni, hogy hová a manóba tűntek a régi értékelései, meg én is szoktam emlegetni, bizony. Mint például itt és most. Jöttünk a Mikszáth tér felől a Krúdyn végig, szombat késő délután, mindenhol minden tele van, a város emberei a kitelepült teraszokon isznak, esznek, én meg közben nosztalgia-előadásokat tartottam a nejemnek, itt is, ott is, amott is vannak kulináris élmények, emléklapok ülnek az asztaloknál. Igyunk valahol valamit. Jó, de hol? Lőrinc pap tér, Jaromir, hopp, megvan! Hát milyen régen voltam az Andersenben? itt van 50 méterre! Sok órát ettem, ittam abban pincében, de mostanában nem jártam ott. Megnézem a telefonomat, jééé, nem is voltam itt még soha?? Eszem megáll... nemcsak egyéni iddogálás, pár éve még egy népes weboldal-találkozót is szerveztem ide, sokaknak, a leghátsó különteremben. Ez az a hely, ahol vékony, hosszú, lécszerű tálcákon sok kispohár sört kérsz egyszerre, nagyobb társaságok meg mániákusan hívják meg egymást egy-egy ilyen adagra. Na, akkor majd most, most felkerül a véleményem biztosan! Lemegyünk, láss csodát! Amíg a Kálvin tértől a körútig tele volt minden vendéglátóipari egység,. meg régen az Andersen is mindig tele volt, szombat délután van, de inkább este, itt szinte senki. Egy háromtagú fiúcskákból álló csoport, aztán kész... lány a pultban, magyarázom, milyen söröket szeretek, erre a sörözőben a sörös pultos lány azt mondja, hogy hát ő nem tudja, ő nem ért a sörökhöz, hogy melyik mi meg melyik milyen. Na, megcsíptük a hangulatot. Feleségem kért limonádét, éppen az fogyott el, amit kért, én meg kértem egy Hoegaardent, igaz, volt Staropramen is, de egy dán sörözőben csak dán sört iszik a kultúrember. Körbesétáltam az üres termekben, megittuk, kifizettem a 2970 forintot, aztán el...