Éhesen a városban

Á, kitörök már ebből a fénydepresszióból, az ember hetek-hónapok óta itthon gubbaszt, rezsón kotyvaszt, a világ meg télsötétbe borul. Néha besokall az állampolgár és elmegy enni valahová. Biang bisztró ebben a városban, ahol élek, több van, nem is egy, de már három is. Melyikben nem voltunk? Hát az Astoria... akkor oda lesz a fuvar. Nem valami puccos hely, de egynek megjárja. Magyar lány fogad, beszél, ő a kommunikáció-center, kínai nő meg közben szakad meg a látványkonyhában. A Biangok nem közönségek kínai büfék, nem eurázsiai lefőtt maradék, hanem ott, helyben, frissen készítik, szemed guvadtában. És a specialitás a batyu, a hússal töltött finomság. Öt körrel különb, mint a kínai étkezdék zöme, szóval jó nyom ez. A Zhu-ba művelik pompásan ezt a műfajt a Nagymező utcában, a Nancy Foodban meg kevésbé pompásan. Csak példaként. Szóval, a kínálatból persze batyus húslevest kértem, a lány szerint a legjobb levesük, szerintem is, bár nem ettem még a többit, de ez remek, melynek neve Hun-Tun és savanyú csípős. Sötét, finom húslé, ízletes batyucskákkal. A második fogásom nem volt valami nagy fantázia, nem akartam még egy batyut enni, kértem hát pirított rizst rákkal, azzal is meg voltam elégedve. A földszinten kucorogtam, van ugyan galéria is, de ott hárman-négyen ettek. Itt lent viszont elég hideg volt. Ittam még mézes kínai teát is, állítom, nagyon rendben van a kínálat. A kiszolgálás is. Lássuk a számlát: egyszerű kis nem túl igényes környezetben kisadag leves: 1680 Ft. Ez rendben van, nem? Egy tál rákos rizs, ugyanitt: 5380, kínai jeges tea 1190. Felszolgálási díj is van, szóval így a végén 8910 forintot fizettem. Ez az ételekhez képest nem sok, a hely színvonalához képest viszont kicsit több a kelleténél. De jót ettem, elismerem.