Az egykori Tauffer-palota engem elvarázsolt! A Bródy Sándor utcáról kapta a nevét a csodálatos XIX. századi neoreneszánsz palota épületben kialakított butik hotel (az emeleten) és a kávézó és bisztró, amely a földszinten, illetve terasza a belső udvaron kapott helyet. Egyúttal kortárs festmények kiállítóhelye is.
Korábban zárt körű klubként működött, de szerencsére ebben változtattak, s most már reggeltől lehet itt enni-inni, bárkinek, aki erre jár, s betér. Ebédidőben hétköznap menü kínálatuk is van. A szállóvendégek számára itt biztosítják a reggelit, külsősök számára reggeli és brunch étlapról lehet választani. Nehéz szavakba önteni ezt a helyszínt, nagyon különleges, a különböző évszázadok érdekes keveredése és találkozása valósul itt meg. Modern magyar fúziós és nemzetközi konyhaként kategorizálható, kiemelt figyelmet fordítanak a szezonális, helyi és kézműves alapanyagokra. A hely Signature reggeli italát választottam, azon belül is a PINK verziót, mely egyszerűen a Brody Smoothie nevet kapta (2200 Ft), kötelező szervizdíj +12%. Eper, mogyoróvaj, tej, némi citrom érdekes, frissítő kombinációja. A frissítő mentatea 1300 Ft. Péksütemények terén többféle croissant (1000 Ft), amit kínálnak, ez nem túl izgalmas. A reggeli ételek között a hagyományos omlett, granola, angol komplett reggeli mellett ázsiai ízek is megjelennek, mégpedig a Banh Mi szendvics. Szívesen eljönnék ide este is, alkalmanként élő zene, bárzongorista szórakoztatja a nagyérdeműt.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.