Kiváló
2026. júniusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. július 1.Ajánlom a helyet másoknak is!
A népszerű hazai reggeliző - kávézó - brunch lánc 10. képviselője a Lánchíd budai hidfőjénél kapott helyet. Korábban egy másik kávézó működött itt, ezek szerint nem elég sikeresen. A bejárat előtti terasz remek kilátást biztosít a Dunára, innen pár lépésre található a Budavári Sikló alsó állomása, ha pedig a másik irányba indulunk el, akkor hamarosan a Várkert Bazárnál találjuk magunkat. Szóval egy kitűnő környék ez, amely főleg a külföldi turisták körében népszerű. Ennek ellenére magyar vendégek is szép számban megfordulnak itt, talán a Cafe Brunch maga a hívónév. A névvel továbbra sem vagyok kibékülve, ezt már korábban említettem egy másik kávézójuk esetében, de továbbra is tartom. A beltér meglepően tágas, az emeleten nemcsak a mosdó található, hanem további sok asztal, még több is, mint a földszinten, játszósarok a gyerekeknek, igény szerint különterem. Akár nagyobb létszámú csoportokat is tudnak fogadni. Egyelőre még nincs belakva a hely, újdonság még a környéken. Étel- és italkínálat már ismert. Itt egész nap lehet reggelizni, hazai és nemzetközi brunch fogások találhatók az étlapon meglehetős, nem éppen hazai mediánfizetéshez mért árakkal (4-6000 Ft-os ételek). Saját pörkölésű specialty kávét főznek, a remek Cortado 1150 Ft + 15% kötelező szervizdíj, ami szerintem túlzó. A pincér hölgy kedves, vagány, kommunikatív, kicsit el is beszélgettünk a hazai vendéglátózás aktuális kérdéseiről. A kávé remek. Kutyásoknak hasznos információ lehet, hogy kutyabarát hely, a beltér is. Eggs Benedict, Avocado Toast, English Breakfast, azaz komplett angol reggeli, briós szendvics.... néhány húzónév az étlapról. Tiszta, igényes, minőségi helyszín.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Népszerű szállások a környéken
77.220 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Thermal Hotel Balance Lenti
113.040 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Karos Spa Zalakaros
123.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval