Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Lehet, hogy szép, kár, hogy nem sikerült bejutni

Café Párisi - Lotz-terem BudapestCafé Párisi - Lotz-terem Budapest a térképen

Szörnyű 2019. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. május 19.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Az Andrássy úti Párisi Nagycsarnok emeletén a gyönyörű csarnokban kialakított kávézó februárban újranyitott, örömmel olvastam. Legutóbb az Alexandra Könyvesház birtokolta az épületet, de a cég pénzügyi nehézségeit követően be kellett zárniuk, és ezzel a kávézó is zárva tartott. Az épületben az Andrássy Élményközpontot alakították ki, amely családi programokat ígér borsos áron, jelenleg az Avatar kiállítás látható, nem vagyok a célcsoportja, fogalmazzunk így röviden.
Szóval a kávézó az emeleten található, az épület földszintjén a portán avagy recepción fiatal lányok ülnek, telefonjaikba mélyedve, ügyet sem vetnek rám.
Felérve kordonszalag és megállítótábla zárja el az utat, a kiírás szerint a személyzet fogad és kísér az asztalhoz. Személyzet azonban sehol. Bőven volt időm körülnézni, fotózni, de csak nem jött senki. A bal sarokban láttam fiatal pincérlányokat, molyolgattak, egymással beszélgettek, de fel sem néztek, még a szemkontaktust sem sikerült felvenni. Nem a hatalmas vendégsereg foglalta le az energiáikat, ugyanis csak két asztalnál volt néhány vendég.
A hely továbbra is gyönyörű. Egy illúzióval kevesebb...
De lehet, hogy még egyszer visszanézek, mert annyira lenyűgöző a hely hangulata. A kávézó egyelőre egy nagy csalódás.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:
Népszerű szállások a környéken
Hotel Villa Völgy Eger - Örökifjú Wellness Napok 60 év felett
Hotel Villa Völgy Eger
110.983 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Campus Fesztivál
Hotel Nagyerdő Debrecen
53.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Senior ajánlat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval