Jó 2020. márciusban, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2020. augusztus 16.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Évek óta működő, rántott ilyen-olyan étkekre specializálódott gyorsbüfé, amely továbbra is az egyik legolcsóbb étkezési lehetőség a Ráday utcában. Beltér sivár és nem túl tiszta, de azért elfogadható, retró hangulat, 80-as évek életérzés. A koronajárvány beütésekor sem zártak be, amíg lehetett, fogadtak vendégeket helyben étkezésre is. Amikor itt jártunk a kollégákkal - azzal a néhánnyal, aki nem otthonról dolgozott - a Ráday utcában gyakorlatilag már csak ez volt az egyetlen hely, ahol tudtunk enni. Van többféle előre összeállított menü, de lehet tételenként összeválogatni is, amit dekára lemérve kapunk, annyit, amennyit szeretnénk. Én inkább azt preferálom, ha többféléből van kevesebb. Ezúttal rántott karfiolt, rántott gombát, majonézes kukoricát és tojássalátát választottam és ég egy 0,5 l-es üdítőm is volt. Összesen 1200 Ft-ot fizettem. Össz-élmény 3 és 4 között, de ezúttal felfelé kerekítettem. A kiszolgálás lehetne kedvesebb.
Rendeltem egy családi születésnapra ételeket. Szombaton zárásra. A megbeszéltek szerint össze volt készíve. Minden friss és meleg volt. Még arról is gondoskodtak, hogy meleg is maradjon egy jó ideig, ugy becsomagolták. Minden nagyon finom volt. A sülthúsok ( amiben volt hús, nem csak panirból ált...
Úgy tűnik, 3 évente írok a Csibefalatról, bár ennél gyakrabban megfordulok itt, úgy évi pár alkalommal, mivel a munkahelyünk egyik telephelyének a közelében található, így a kollégákkal praktikus megoldás itt ebédelni. Hiába telnek az évek, itt igazából nem változik semmi. Ez azzal is együtt jár,...
Környékbeli kollégák ajánlása - és az ittjartam.hu - alapján ebédeltünk itt. Lényegében ugyanolyan csirkés falatozó-gyorsétterem, mint amihez hasonló a Nagymező utcában vagy a Lehel piacon is található. Rendelés és fizetés a pultnál, lehet bankkártyával is. Árulnak többféle rántott csirkemelles...