Még egy etető a baromfiudvarban

Csak egy tál ételt szerettem volna, minden különösebb koncepció nélkül. Délidőben szinte az összes ilyen-olyan gyorsétteremnél sorok álltak, hát beálltak egy pult elő én is. Ez a Csibefaló. Akkor ma semmi ázsiai meg olasz, ma valami magyar lesz ebédre. Lányok szolgálnak ki, az etetőben elég időm van rá, hogy figyeljem őket, eléggé enerváltak. Mintha szándákosan egyforma lenne a tekintetük, a száj azt mondja, hogy tessék, meg talán azt, hogy oda mit adhatok? a szem meg azt, hogy neked meg mi kéne? Tálcára rácsapja, tolja tovább. Persze, ez egy gyorsétterem, itt nincs kapcsolat ember és ember között, vályú van, meg a Modern idők chaplini etetőgépe. Rántott húsom van már a köret mellé, engedelmesen továbbcsoszogok. Végén még egy doboz savanyúságot nyerek valakitől, csalamádé. Jó lesz ez. Elérek a végső lányig a pénztárnál, nem lesz más, a lány azért mégis felkapja a lilás telefonját, reagál egy üzenetre egy a neten, aztán érinthetem is a kártyámat. A hús egész jó volt. A krumpli – igaz, hogy kifejezetten főtt krumplit kértem kétszer is, - száraz, sótlan, ízetlen sültkrumpli. A csalamádé meg az, amit mindenhol adnak ilyen néven.