Kiváló
2023. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2023. szeptember 25.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Római-parti nagy "menetelésünknek" hangulat szempontjából talán ez volt a legemlékezetesebb állomása, ahová már jóval sötétedés után ékeztünk meg. Már messziről vidám mulatság és zene hangjai szűrődtek ki innen, majd a teraszhoz érkezve azt tapasztaltuk, hogy egyfajta western találkozó zajlik éppen. Mintha a Ewing család dallasi birtokára csöppentünk volna, "Veszkó" csizmák, kalapok, kockás ingek és farmerruhák között találtuk magunkat. A vendégek különleges amerikai táncokat roptak, egy élő zenekar tolta a talpalávalót.
Bár ez a zene nem éppen a mi világunk, de ez a hangulat minket is teljesen magával ragadott. A buli főleg a teraszon zajlott, de mi azért megnéztük az étterem belső részét is. A bárpult mögötti folyosón egy hatalmas különterem nyílt, amely esküvők, nagyobb rendezvények megtartására alkalmas.
A bárpultban kedves, szintén jó hangulatú személyzet szolgált ki bennünket. A lépcső az emeleti szobákba vezet, melyeket a rendezvények idején az alvóvendégek igénybe tudnak venni, ez is nagyon praktikus megoldás. Mint megtudtuk, ez a Westernes csapat rendszeresen tart itt tematikus, zenés-táncos esteket.
A ház borát a Bujdosó Pincészet adja (450 Ft/ dl).
Az italkínálat kommersz, HB-t és Drehert csapolnak, ez utóbbi korsója 890 Ft volt.
Ételeket nem láttunk, mert konyha nem működött, de a rendezvényekre ezt külön szervezik, megoldják. A Csónakház Mulató az a ritka eset, amikor önmagában a hangulat miatt megadom az 5 pontot, mert erre tényleg még 10-20 év múlva is emlékezni fogunk, bár a részpontszámok nem voltak kiemelkedőek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (13)
Még több kép (3 db)
Csónakház Mulató további értékelései
2018.10.01családjával
Kiváló
![]()
Esküvői rendezvényen jártunk itt. Számunkra jól sikerült minden.Ami a kifogásom, a női mosdóban balesetveszélyes az ajtó után belépés. én sajnos elcsúsztam.Szemüveg nélkül nem biztos, hogy jól látja az ember az ajtón lévő figyelmeztetést. A 2 szinten zajló zene kicsit zavart.A felszolgálók...
Népszerű szállások a környéken
![Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő - Szilveszter - teljes előrefizetéssel]()
Szilveszter - teljes előrefizetéssel
12.29-01.02.
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő
313.535 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
![Portobello Hotel Esztergom - Senior kedvezmény 60+]()
Senior kedvezmény 60+
2024.06.14-ig
Portobello Hotel Esztergom
68.700 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
![Fried Kastély Hotel Simontornya - Legjobb ár]()
Legjobb ár
2024.12.21-ig
Fried Kastély Hotel Simontornya
55.500 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval