Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Szeretnivaló ínyencbolt és reggelizőhely

Delibaba Szendvicsműhely BudapestDelibaba Szendvicsműhely Budapest a térképen

2015. novemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Delibaba meglátogatását meglehetős várakozás előzte meg, hiszen célpontlistámra kétszer is felkerült, ami persze az én tévedésem volt, de az mégiscsak jelez valamit, hogy kétszer is kiszúrtam valamelyik toplistán, hogy ide el kell menni.
A nemrégiben össze is jött a dolog. Sajnos rajtunk kívül senki nem volt az egységben, míg a tágabb szomszédságban az Á Lá Maisonban nem lehetett bent helyet kapni. Ezzel együtt remélem nem fenyegeti a helyet a megszűnés. Itt ugyanis minden színvonalas, az üdítők, a beltér, a kiszolgálás, a desszertek, az megvásárolható alapanyagok. S persze a sörök, melyek magyar kézműves főzdéktől érkeznek.
Pulled pork szendvicset kértünk, ami korrekt volt, igyekeztem tárgyilagosan ítélni, az igazság az, hogy a kézdivásárhelyi viszonylag friss élmény a Belly foodban lemosta ezt a szendvicset, de ha nem hasonlítom össze a kettőt, akkor ez így önmagában korrekt volt. Leginkább az lett volna jó, ha a kenyér-hús arányt a hús javára kicsit elbillentették volna. No de sebaj, ár érték arányban finom szendvicset ettünk s lehet, hogy még visszatérünk kóstolni mondjuk egy desszertet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (4)
Delibaba Szendvicsműhely Budapest - BelsőDelibaba Szendvicsműhely Budapest - Étlap/itallapDelibaba Szendvicsműhely Budapest - Külső képDelibaba Szendvicsműhely Budapest - Külső kép

Delibaba Szendvicsműhely további értékelései

2015.11.20egyedül
A Nádor és az Arany János utca kereszteződésében, az órás és a mostanság eléggé halódó Retro Bisztro között van a Delibaba. Itt kezdtem a napot egy fajsúlyos reggelivel. Az 6 féle izgalmas, frissen készülő szendvicsből a kacsamájasat választottam (a többi, amire még emlékszem: pulled...
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Pihenés a Vulkán Fürdő Resort mobilházaiban - önellátással, fürdőhasználattal
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
47.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok Kiskőrösön - korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
78.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Fried Kastély Hotel Simontornya - Nőnapi wellness hétvége
Fried Kastély Hotel Simontornya
77.490 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval