Átlagos
2025. áprilisban, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2025. június 1.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Boráros tér közelében, a modern lakó- és irodaház épületsor alján nyitott meg pár hónapja ez az étterem, amely elsősorban hétköznapokon ebédelteti a környéken dolgozókat. Neve ellenére nem mondanám, hogy egy olasz étteremről van szó, a bár funkció pedig inkább estefelé jöhet képbe, de én még csak ebédidőben jártam itt. Amikor megnyitottak, megörültünk ennek a lehetőségnek, mert a környéken kevés az elfogadható árú ebédelési lehetőség. A 2 fogásos ebédmenü 2490 Ft, 2 leves és 3 főétel közül lehet elvileg választani, de nem mindig elérhető a táblán kiírt fogás. Előfordult, hogy az előző napról megmaradt fogásokat egyszerűen áttették a másnapi menübe, reméljük, megfelelő hűtést és tárolást követően. A menün kívül elérhető még pár egyéb fogás is, ám ezek árazása kevésbé kedvező. Egy adag tészta 3200 Ft-ba került. Az erdélyi savanyú vetrece leves finom és kiadós volt, azonban a főétel Caprese csirkemellnél a mennyiség elképesztően kevés volt, azon belül is a hús mennyisége elenyésző, számomra vicc kategória. A kiszolgálás kapkodó, figyelmetlen, de próbáltak kedvesek lenni és igyekezni, de mintha amatőrök lennének ebben a gasztronómia műfajban. Nekem több próbálkozás alapján csalódás a hely ezért nem ajánlom, de másnak talán jobban bejön.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (12)
Még több kép (2 db)
Népszerű szállások a környéken
94.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
92.462 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Barrico Thermal Hotel Demjén
146.850 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval