Régi emlékek

A 90-es években többször megfordultunk itt főiskolásként, amolyan after party helyszín volt, akkoriban PIAF néven, most meg rámentek a keresztnévre, így lett belőle Edith. Két dologról volt híres/hírhedt akkoriban a hely, face control volt a beléptetésnél, be kellett kopogni, kinézett egy szigorú arcú idősebb hölgy, és eldöntötte pár másodperc alatt, hogy bebocsátást nyersz-e vagy sem. Ami miatt mégis sokan próbát tettek, annak az volt az oka, hogy amikor hajnalban 4-5 felé a többi szórakozóhely bezárt, a Piaf még bőven nyitva tartott akár reggel 8-9-ig is. Az idei évben nyitott meg sok év hallgatás - vagy csak számomra? - után a hely, de sok minden a külsőségekben nem változott. A face control természetesen már a múlté.
Esti órákban tartanak nyitva és tematikus zenei esteket tartanak DJ-kkel. Így kerültünk mi is oda, mert egyik este az ismerőseink válogatták a zeneszámokat, így lehetett arra számítani, hogy egy jóféle kis buli kerekedik ki belőle. Sajnos azonban nem így lett, a hangulat meglehetősen lanyha maradt. A táncparkett a pince szinten található, ahol van bárpult is, de mi a fenti bárpultnál vásároltunk. Itt a fenti részen talán 3 kerekasztal volt pár székkel, és a bal traktusban még további bárasztalok. A nyári hőségből (még késő este is) jó volt belépni a légkondicionált hűs helyiségbe.
Ételeket nem láttunk, az italkínálat viszont kommersz, viszont ehhez képest kissé túlárazott. Mainstream sörök a csapon és üvegben is: Borsodi, Staropramen, Hoegaarden. Kézműves söröket nem tartanak. Egy korsó Borsodi 870 Ft-ba került (nem, nem én ittam, félreértés ne essék), egy 2 dl-es üveges Cola 550 Ft.
Nobilis pálinkákat tartanak, a legolcsóbb bor decije 560 Ft (Mészáros rozé, Fon Irsai Olivér).
Amolyan jellegtelen, lélektelen, személytelen hely. Egyszerűen nincs mit írni róla ennél többet.
Nem vágyom vissza ide.