Átsétáltam a Fogarasi úton, ott volt egy bódé, amire még nagyon régről emlékeztem, amikor itt dolgoztam a környéken. Be is nyitottam lendülettel a Kis Éjjeli Bagoly nevű helyre, mindenki döbbenten nézett rám, hogy ők itt nincsenek nyitva, csak építkezés, átalakítás folyik, jó, de akkor hol egyek, kérdeztem csüggedten. Át is irányítottak az utca túloldalára, ugyanaz a cég, a kis, különálló bódé a Kis Éjjeli Bagoly, a nagy Panzió meg Étterem meg a sima Éjjeli Bagoly. 50 méter a távolság. Így kerültem oda. Hangulatos kis belső tér, de azért amolyan gyorsétkezde, önkiszolgáló üzemmódban. Tálca, pult. . . hohó, mi is az? Szalontüdő? Hej! Akkor azt kérek, zsemlegombóccal. Kis motoszkálás után kaptam is egy tál vadast, zsemlegombóccal. De a vendég szalontüdőt kért, nem vadast! Jó, akkor kicseréljük, vadas kikapar, némi felkavart szalontüdő belemer. Rá egy adag tejföl, mert azt is kértem, de kétszer kellett kérni. Hát, nem voltam valami nagyon boldog tőle. Ez nem volt egy friss szalontüdő, olyan kis megszáradt sötétbarna darabkák voltak benne, nem volt rosszízű, de örömöt sem okozott, Hideg is volt kissé. Én kértem, így jártam. De a helyet szerethetik a környékbeliek, sokan járnak ide. Nem is drága.
