Kiváló
2025. áprilisban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2025. május 31.Ajánlom a helyet másoknak is!
A megnyitásuk idején jártunk itt először, teljesen véletlenül. A környéken sétálgattunk, pontosabban a közeli cseh sörözőbe tartottunk éppen, de azért benéztünk, amikor a kirakatból Rózsa Sándor ránk kacsintott. A beltér fő díszítő elemei a híres magyar betyárok. A benti részben finom sült és füstölt húsok illata terjengett. A tulajdonos úriember igazán kedvesen fogadott, s invitált beljebb bennünket, és mesélt a terveikről, a tervezett konyháról, ételekről. Magyaros, tradicionális, hús hangsúlyos ételeket készítenek.
A ház specialitásai: sült kolbász csípős és csemege verzióban, véres és májas hurka, csülök tormával, sült oldalas. Az újabb látogatás során már az ételeket is teszteltük. Elvitelre vásároltunk 3 sült csirkecombot, főtt burgonya körettel, amely adagonként mindössze 1700 t-ba került, a körettel együtt! Az egész családnak ízlett, remek volt a fűszerezése és az állaga. A krumpli átlagos volt. Délután 17 óra körül már eléggé szolid volt az ételkínálat, érdemes korábban, leginkább ebédidőben érkezni.
Italok terén a kecskeméti Mihócsa Manufaktúra pálinkáit említeném még.
A beltérben a földszinten kívül a galériaszinten további asztalok találhatóak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Első Magyar Betyár Kolbászosztó további értékelései
2025.03.21egyedül
Kiváló
![]()
A Magyar Betyár Kolbászosztó Budapesten működik a Szondi utca. Elnézve a dekorációt, nem hinné az ember, hogy ilyen is van a hatodik kerületben. Tapolcai kisüzemi Stari sörök, jóféle hurka, kolbász, oldalas, kedves kiszolgálás. Karakteres nemzeti dizájn. Ettem egy jó kis hurkát és Stari Pilst...
Népszerű szállások a környéken
157.122 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
89.842 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
82.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval