Jó
2024. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. február 26.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Mentem a kisközértbe, hát elfogyott a mai szendvics. Nézegettem a hideg, melegíteni való étkeket, nem, nincs hozzájuk már kedvem. Így aztán elküzdöttem magam a Fehérvári úti piacig, ami kissé fellengzősen vásárcsarnok néven áll itt, és fel az emeletre, a másodikon vannak az evöldék. Szerencsére van mozgólépcső. Na, és rögtön az elején le is akadtam, a káposztás tészta hívószóra, hú, ez jó lesz, azért már akár sorba is állok. Állok, nézem, rámutatok, megbeszéljük, hogy rántott csirkemellet is kérek hozzá. Hölgy kedves, melegíti is rendesen, ajánl közben hozzá uborkasalátát, el is fogadom. Jól megmelegedik és meg nézek, hogy ez nem is káposztás tészta, hanem krumplis tészta! Ja, káposztás az már nincs, minden nap van, de ma már elfogyott. Én meg direkt ezt kértem, Öntudatlanul, de jól jártam, nagyon jól sikerült krumplis tészta volt. Olyan ez, amit nagytételben sokszor jobban csinálnak, mint otthon. Pont a megfelelő mértékben volt tészta közti maszattá összeállva a hagyma és a krumpli, sózni se kellett, nem volt semmi hibája. A rántott csirkemell volt az érdektelen kísérő, nem a tészta. Jó hely az a Faloda, régen is az volt, örülök, hogy talpon maradtak, mert sok egység azért bezárt ezen az emeleten. Máskor is ide kéne jönni... igaz, az élet változik, a forint is öregszik meg fogy, ma már ez a dolog a piacon is többezer forint.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Faloda Büfé - Fehérvári úti Vásárcsarnok további értékelései
2026.04.15kollégákkal
Átlagos
![]()
A tavaszi szünetben a város úgy általában sokkal kihaltabb, csendesebb volt, mint a többi átlagos hétköznapokon. Nem volt ez másképp a Fehérvári úti csarnokban sem, pedig azt hittem, ide többségében nyugdíjasok járnak napközben. Furcsa módon ebédidőben nem a megszokott kígyózó sorok fogadtak az...
2026.03.28a párjával
Kiváló
![]()
Hisztamin diétát tartok és nagyon felkészült csapat. Pontosan tudták mit ajánljanak nekem. Tudták, hogy például a napraforgó olajjal sült vagy készített ételeket nem ehetek. Ritka helyek egyike! És nagyon finom volt az ebéd!
2023.11.24kollégákkal
Jó
![]()
A Nincs Abroszban szerzett kellemes élményeken felbuzdulva, tettünk még egy kört a Fehérvári úti Csarnok emeletén, megnéztük, milyen ételeket lehet még kapni, s nem mellesleg, milyen áron. A középen lévő két magyaros kifőzdénél elég hosszú volt a sor, viszont az emelet másik végén, a kanyar után...
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Apollo Hajdúszoboszló
96.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
102.476 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Solaris Apartman & Resort Cserkeszőlő
48.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel