Vicces, hogy az egyszeri halandó ott jön-megy a nagytemplom előtt, mutogatja, hogy sok pénzt áldozna az istenek oltárán, aztán ezért vagy bejut, vagy nem. Na, most sikerült. Itt még csak azt sem mondhatom, hogy a sok pénzzel a számtól vonom meg a falatot, mert épp ellenkezőleg, a számba vonom! Tehát a helyzet felmérése után, némi beszélgetést is megengedve a pultban lévő úrral, úgy döntöttem, hogy leves is lesz, az a bizonyos thai, meg hát akkor hortobágyi palacsinta. A fizetés 10 ezer felett, de hát én ennek az embernek borravalót is adok, az biztos! Kis berregőmmel reménnyel teli várom a hívást, alig akad lézengő vevő, hétköznap délután van. Aztán berreg, fütyül, igyekszem hamar kiszolgálni magam, leülök, kedvvel eszem. Ez olyan élmény-kaja. Nézem az embert a pultban, ő is engem néz, szemével bíztat, tekintetével kérdi, hogy hogy ízlik? Elmajszolás után visszamegyek, és finom jelzem, hogy emlékeim rémlenek a Texturából erre nyugodtan mondja, hogy persze, határozottan emlékszik rám, vannak arcok, amiket nem felejt. Én meg csak nézek, hogy hááá, annyi vendég közül? Na nézzenek már oda még ilyent! Szóval, jó kaland volt ez, remek bekóstolás, ajánlanám a helyet bárki érdeklődőnek!
