Átlagos
2025. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. május 9.Ajánlom a helyet másoknak is!
Szerettem volna bőkezűbb lenni, de jelen pillanatban a hármas az igazságos. Nyílt egy pici kávézó és pékség az Ulászló és a Fadrusz utca sarkán, nézzük, milyen, amikor már dübörög a szekér... hát, még nem igazán dübörög itt semmi. Kintről új a bolt, bentről is, talán túl új, nincs benne még semmi túl vonzó, van egy minden hangulatot nélkülöző térség, asztalok meg székek. Üres hűtők. Majd lesz bennük valami, reméljük. A lány először nem volt túl lelkes, amikor meglátott, pedig egyedüli vendég voltam, de később aztán tényleg jól elbeszélhettünk, más dolgunk se volt. Vettem egy mákos burkiflit (ne tegyük szóvá a szerény választékot, délután voltam itt, hát biztosan kifogyott), vettem hozzá egy pohár szörpöt, 3 deci meggy, meg kértem egy hosszabb kávét. Olcsó ez, a mákos 500 forint, a szörp 550, a kávé meg 700. De különösebben nem is finom. Állítólag lesz itt még minden majd jobb is. Reméljük, ha egyszer megint erre járok, már sokkal erőteljesebben üzemel. Én adom az esélyt, meg szívesen hírt is adok róluk, a többi már csak rajtuk múlik.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Népszerű szállások a környéken
78.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Mjus Resort & Thermal Park Körmend
136.471 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Járja Hajdúszoboszló
50.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül