Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A Pál utcai fiúk nyomában

A Grund - Bár BudapestA Grund - Bár Budapest a térképen

2021. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2021. szeptember 8.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A több mint 5 évvel ezelőtti értékelésem óta már több alkalommal megfordultam újra a Grundon, legutóbb a múlt hétvégén. Mivel a gyerekeknek 5. osztályban a Pál utcai fiúk a kötelező olvasmány, és ettől nem voltak különösképpen lelkesek, így arra gondoltam, keressünk fel pár helyszínt a regény kapcsán, ha már itt élünk mi is Budapesten. Ennek keretében néztünk be a Grund nevű szórakozóhelyre-romkocsmába is, ami ugyan nem az eredeti helyszínen található (Mária és Pál utca sarok), de szintén a 8. kerületben nem túl nagy távolságra van.
Mi a Corvin sétány felől közelítettük meg.
Napközben "világosban" nem a bulizó fiatalok, hanem a kisgyerekes családok, anyukák találkozóhelye a Grund. Az udvaron lévő "farakás" mászóka és vár mellett hinta és homokozó is van. A hatalmas teraszon sokan elférnek, most inkább kihalt volt, csakúgy mint a belső bárrész.
A személyzet kedves volt, bár ők is még tartalékos felállásban működtek.
Egy jeges kávét vettem, ami 690 Ft-ba került, átlagosnak mondanám.
A tisztaság nem a hely erőssége.
Továbbra is nagyon jópofa, hogy a belső helyiségben körbe lett építve egy fa, valamint a kisebb különtermek is különösen hangulatosak. Összességében ez az egyedi, különleges hangulat megér nekem 5 csillagot, de italok tekintetében kommersz a kínálat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (51)
A Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - MosdóA Grund - Bár Budapest - MosdóA Grund - Bár Budapest - EgyébA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Étel/italA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - BelsőA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső képA Grund - Bár Budapest - Külső kép

A Grund - Bár további értékelései

2016.04.11kollégákkal
Átlagos
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk regényének legendás helyszínén, az egykori grundon található ez a romkocsma jellegű hely. A 8. kerület megújuló városrésze, a Corvin-negyed közelében fekszik, bár a Tömő utca felé távolodva már inkább a régi lerobbant házak, utcák dominálnak. A hely szinte...
Népszerű szállások a környéken
CE Plaza Hotel Siófok - Balatoni családi vakáció
Balatoni családi vakáció
06.02-09.01.
CE Plaza Hotel Siófok
42.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Eger Park - Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Hotel Eger Park
81.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Bük Bük, Bükfürd? - Wellness csobbanás előfoglalással
Wellness csobbanás előfoglalással
2025.05.01-ig
Danubius Hotel Bük Bük, Bükfürd?
138.600 Ft / 2 fő / 3 éj-től all inclusive ellátással