Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Betévedés

Gyuri Bácsi Konyhája BudapestGyuri Bácsi Konyhája Budapest a térképen

Átlagos 2018. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. július 15.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Azt hiszem, elsősorban a Gerendás éttermet kerestük, de be volt zárva. Azután a perzsa éttermet a sarkon, az is, majd a kis örmény is. Így ettünk ma itt. Amit és fogyasztottam, az teljesen feledhető volt. Sült krumplik közé bekeveredett rántott gombákat kértem, de már csak három maradt, ezért karfiollal lett kiegészítve. Krumplipürét gondoltam hozzá, meg tartár mártást is. A krumplipürében egészen nagy, szétpaszírozatlan darabok is akadtak. Amúgy, bevallom, elég ízetlen volt az egész. Többször sóztam, de nem lettem sokkal boldogabb. Nejem milánóit evett, azt mondta, elmegy, elmegyeget. A fiú a pultnál, aki kiszolgált, nagyon kedves volt és szimpatikus. A hely olyan kis gyorsan beülős, de azért valami érdekes és sajátos igényességet is sugall. Talán szeretettel vezetik. Lehet, még máskor is adok ennek a dolognak egy esélyt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:
Fényképek (8)
Gyuri Bácsi Konyhája Budapest - Külső képGyuri Bácsi Konyhája Budapest - Étel/italGyuri Bácsi Konyhája Budapest - BelsőGyuri Bácsi Konyhája Budapest - BelsőGyuri Bácsi Konyhája Budapest - BelsőGyuri Bácsi Konyhája Budapest - BelsőGyuri Bácsi Konyhája Budapest - BelsőGyuri Bácsi Konyhája Budapest - Belső
Népszerű szállások a környéken
Hotel Villa Völgy Eger - Szobaárak félpanziós ellátással
Hotel Villa Völgy Eger
110.616 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Club Tihany Hotel - Május 1. - speciális előrefizetéssel
Club Tihany Hotel
Kérd ajánlatunkat!
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval