Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Napi menü grúz módra

Hachapuri Grúz Étterem BudapestHachapuri Grúz Étterem Budapest a térképen

Átlagos 2015. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. március 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Bevallom, nem ismerem a grúz konyhát, viszont ismerőseim dicsérték az éttermet, ezért gondoltam, érdemes lehet letesztelni. A személyzet elég rosszul indított, mert a napi menüt nem is említették meg, hanem csak a normál étlapot hozták ki. Amikor külön rákérdeztem a napi menüre (az interneten előzetesen tájékozódtam) - aminek sokkal kedvezőbb az ára -, akkor persze már előkerült a másik lap is.
A napi levesből és imeruliból (grúz töltött lepény) álló 2 fogásos menü 990 Ft-ba kerül. A 2 féle lepényből a spenótosat választottam (a másik talán sajtos volt). A leves zellerkrémleves volt grúz veknivel, ízletes, finom és tartalmas volt, és elég nagy adag, ráadásul tűzforrón érkezett.
A lepényre elég sokat kellett várni, s bár mennyiségre az is jó nagy volt (csak a felét bírtam megenni, a többit becsomagoltattam), azonban ízre elég semmilyen volt. Sok töltelék volt benne, viszont szinte nem is volt fűszerezve. A desszert 2 db forró vaníliás fánk volt, csokiöntettel, ami finom volt, bár egy kissé édes, és fogalmam sincs, hogy ez mitől volt grúz, inkább olyan amerikai fánk benyomását keltette.
Szervizdíj nincs, 1 Naturaqua 0,33 l-es ásványvíz 350 Ft-ba kerül.
Összességében vegyes érzéseim vannak a hellyel kapcsolatosan. Úgy éreztem, hogy főleg a pénzes külföldi turistákra utaznak, a magyar vendégekkel nem igazán voltak szívélyesek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (44)
Hachapuri Grúz Étterem Budapest - Külső képHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - MosdóHachapuri Grúz Étterem Budapest - MosdóHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Külső képHachapuri Grúz Étterem Budapest - Külső képHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étlap/itallapHachapuri Grúz Étterem Budapest - Külső képHachapuri Grúz Étterem Budapest - Külső képHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Étel/italHachapuri Grúz Étterem Budapest - Külső képHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - BelsőHachapuri Grúz Étterem Budapest - MosdóHachapuri Grúz Étterem Budapest - Mosdó

Hachapuri Grúz Étterem további értékelései

2023.06.18barátokkal
Gyenge
Különleges alkalomból jöttünk el ide, barátném szülinapját ünnepeltük. Az általa rendelt vegán étel noha maximálisan megfelelt az elvárásoknak, az általam rendelt csirke mitsvadi az adagot illetően igencsak fél fogra sem elegendő, arról nem is beszélve, hogy az étlapon nem tüntetik fel, hogy...
2019.10.17egyedül
A régi helyükön évekkel ezelőtt, a nyitás után nem sokkal jártam. Az idei évben néhány méterrel odébb költöztek az Andrássy útról a Bajcsyra. Ez a hely talán annyiból előnyösebb, hogy pont a Bazilika mögött található, a gyalogátkelőnél. A széles járdára hosszú terasszal települtek ki. A beltér...
2019.05.13családjával
Kiváló
Bár Grúziában még nem jártunk, fiunk ajánlására látogattunk el az étterembe, így azt sem tudom mennyire autentikus a felhozatal. Előzékeny fogadtatásban részesültünk, a pincér pont annyira volt vicces, vagy jópofa amennyire kell, egyáltalán nem volt tolakodó. Ha valaki akar, az utcai részre is...
Népszerű szállások a környéken
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa - Napi árak
Napi árak
2025.12.24-ig
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa
61.215 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással
Hotel Forrás Szeged - Fergeteges csobbanás
Fergeteges csobbanás
2025.04.13-ig
Hotel Forrás Szeged
54.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Club Tihany Hotel - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.11.03-ig
Club Tihany Hotel
Kérd ajánlatunkat!